kinyitott a kávéház

Köszönöm Dollynak a blogvember ötletét, legalábbis én nála olvastam erről már tavaly(előtt?), és tök jó, hogy idén nekem is van felületem hozzá. Megtanulok linkelni is idővel, meg saját ízlésre szabni az oldalt, de ez most felesleges luxus lenne az életemben.  C. kiment futni a csikorgó hidegbe és sötétbe, a Kisnyuszit letettem aludni hét körül, mert a déli alvás megint kimaradt. Szégyellnivalóan keveset szellőztettem ma meg magunkat, azon a rövidke távon pedig, amin kint voltunk, mindegyre mohát vadászott hazafele a Kuflik és a mohamanyi nyomán, nagyon cuki volt.  Ha jól tudom, vége a black weeknek is lassan. Az én nagy bevásárlásom fehérneműkre és egy új telefontokra terjedt ki, bár eléggé izgat a gondolat, hogy black weekkel vagy anélkül vegyünk végre egy szép ágytakarót. A mostani virágmintásat C. rühelli, mondjuk az apósom sem díjazta a másik rózsaszín virágosat, amit adtam neki anno, nem is értem 😀 Anya meg nemsokára megérkezik, már nagyon várom.

Annak érzem magam, holott én csak jó diákként összegyűjtöttem az 5 év alatt kötelező 250 továbbképzési pontot. 252-t, ha! Tényleg úgy képzeltem, hogy áll a szakorvos háta mögött az orvosi kamara rendőrsége, és ha kicsúszik a határidőből, megbüntetik. Én ugyan még benne voltam az előző gyes miatt majdnem egy évvel az öt évben, de úgy voltam vele, hogy jobb lesz a második gyes előtt túllenni a dolgon, gondolva, hogy két gyerek mellől nehezebb magam a cikkezésre rávenni. Így nyár óta összeolvastam magamnak majdnem száz pontot.  Csak arról nem tudtam, hogyha nincs foglalkoztatva az ember, akkor az időt sem számolja senki, mindegy is, hogy munkanélküliség vagy gyes vagy bármi más miatt. Mindezt a hatodik ember árulta el nekem, aki végre a kompetens munkatársnak bizonyult, előtte össze-vissza irányítgattak. Azzal nyugtatom magam, hogy nem képeztem magam feleslegesen, mert nagyon különböző témakörökben olvastam, bár a cikkek színvonala vagy érdekessége is hullámzó volt. Ijesztő egyébként,...

Anyák gyöngye, ami vagyok. Elfelejtettem megetetni a gyereket, vagy legalább valamit kínálni neki a délutáni ébredése és este hat között. Helyette kiraktuk a londoni metróhálózatos puzzle-t, amihez ő ragaszkodott. Elmondása szerint nem volt éhes, és legalább bevágta a halat, amit még ebédre szántam, de csak vacsira lett kész. Sehol nem találok puritán adventi koszorúalapot szalmából vagy valami száraz alapanyagból, ami nem fenyő. Néhány napja láttam a Rossmann elé kirakva, de akkor eszembe se jutott venni. Ha belefér a napokban még körülnézek a környéken, meg anyát is kértem, hogy kérdezzen rá a közeli virágárusnál.  Holnap hajnalok hajnalán ki kell vennem a német jogosítványom, ami, mivel hogy nincs autóm és vezetni sem szeretek, nyilván tök fontos. Csak azért csináltattam meg, mert elvileg már évekkel ezelőtt meg kellett volna, és C. miatt is volt egy köröm ennél a hivatalnál.   A PIM-mel meg az van, hogy sehol nem tudtam megnyitni, a legfájóbb ebből az olvasó, annyira ...

 Ma a klinikán indítottam, ahova rohannom kellett, hogy elérjem a villamost. Egyrészt a villamos nem jött - annyira megbízhatatlan az itteni tömegközlekedés -, másrészt a szeméremcsontom nagyon nem díjazta a futkosást. Hazafele a villire felszállt két elég alpári magyar nő, amolyan jó maunikásan beszéltek hangosan, nem volt jó érzés előttük utazni. Jól hallgattam is.  Az UH szerint a most 38+3 hetes magzat mellkasa 33-34. heti fejlettségűnek felel meg, a 15-ös percentilisen áll. Amikor november elején kimérték, még 33 percentilnél volt, ami nem hangzik valami jól. Minden más mérete korának megfelelő, mint megtudtam, a hasi zsírpárnán spórol szegény. A doppler rendben volt, nem tűnt úgy, hogy stresszben van, így abban állapodtunk meg, hogy ha magától nem indul be a szülés december 6-ig, akkor bemegyek szülésindításra. Addig meg figyeljem magam, ha érezném, hogy kevésbé mozog vagy én nem lennék jól, azonnal jelenjek meg. A matracot megvásároló nő egyébként, mint ma este kiderült...

a bejegyzésekkel, mert A. lebetegedett, meg esténként semmi húzásom nem volt már gépelni. Bulletpoint- szerűen fontos és kevésbé fontos események az elmúlt napokból, még csak nem is sorrendben: - tegnap éjjel több, mint egy órát fent voltunk, mert a Kisnyuszi nem tudta abbahagyni a köhögést. Mikor végre elaludt, nekem darabosra sikerült az éjszaka maradék része, úgyhogy reggel kóvályogtunk mind a ketten. Ehhez képest délben megint nem akart aludni, de végül meggyőztem. Ráhallgattam többször a tüdejére, nincs zöreje, az orra folyik még, remélem nem RSV, mert nem oltattam be ellene. Anyának is hörgőgyulladása van, szorítok, hogy ő is meggyógyuljon, mielőtt elutazna hozzánk - a maga kedvéért is persze, nem csak önző szempontok vezérelnek. Kértem, hogy legalább, amíg meg nem gyógyul, tegye le a cigit, vagy redukálja drasztikusan.  - anno C. rossz méretű matracot vett a kiságyba, amit Münchenben hiába próbáltam elpasszolni e-bayen, itt viszont akadt után egy jelentkező, még engedtem is ...

Kicsit szomorú vagyok, hogy C. egyik unokatestvére visszaköltözik Ausztráliába. Élt már ott pár évig, aztán beteg lett egy agresszív limfómával, sikeresen kikezelték, utána pedig áttelepült Stuttgartba a német feleségével. Sosem szeretett itt lenni, még jobban szenvedett Németországtól, mint a férjem, pedig ő sem nagy fan. Tudom, hogy ez sokáig volt téma a házasságában, a felesége nem úgy tűnt, mint aki meg akarja hozni az áldozatot, hogy földrészt váltson a férje miatt, de úgy tűnik, végül egyetértésre jutottak. A szívem mélyén még kicsit irigy is vagyok, hogy itt meri hagyni ezt az országot, igaz, nem az ismeretlenért, de mi C.-val, bár ezerszer is felhoztuk az országváltást, nem tudunk dűlőre jutni. Hiányozni fog, szerettem vele beszélgetni, de a világ másik felén biztos jobban kiteljesedik, mint a svábok között és hát sok sikert kívánok kettejüknek. Sütöttem négy szottyadni készülő banánból banánkenyeret, csak azzal nem számoltam, hogy nincs itthon tojás. Tegnap C. megfőzte az össz...

Literszámra iszom a különféle karácsonyi ihletésű aromás teát, mióta beköszöntött a hideg idő, kivételesen C. is belekóstol, pedig ő alapvetően a gyömbér-kurkuma és menta vonalon mozog. Múlt héten vettem spekulatiusost, legutóbb pedig forralt bor aromásat - ezt még nem bontottam meg. Segítenek, hogy összehozzam a napi kb. két liter folyadékot. Ledobta az agyam az ékszíjat a mai játszókörön és elég rossz szájízzel jöttem el. Eleve három anyukával/gyerekkel kevesebb jött ma, a csoportvezetővel együtt voltunk öten, elég kevesen. Én voltam az ötödik kerék, aki semmilyen beszélgetésbe nem kapcsolódott be. Nem erősségem magyar nyelvterületen sem kvázi idegenekkel csak úgy csacsogni, németül pedig még kevésbé oldódom. Tudom, hogy kellene, meg introvertáltság ide vagy oda, muszáj nyitni mások fele, de nehéz, belül meg gyötrődöm, hogy egyedül vagyok. Aztán az egyik anyuka, aki eddig tök szimpatikus volt, az egészségügyhöz kanyarodott az oltás témakörén keresztül, talán az ő anyukája kapott infl...

Kicsit nyomott vagyok, az az érzésem, hogy elaprózom az időm és nem haladok a dolgaimmal. Nekem is rém unalmas ezen pörögni, mennyivel egyszerűbb lenne elfogadni, hogy jutok, ameddig jutok azzal a szerencsétlen listámmal, nem áll meg a világ a szülés után sem, nem kell apokalipszist vizionálni. Csak tegnap éjjel is ezzel hecceltem magam, és nem tudtam elaludni, meg elkezdtem random dolgokon pánikolni, például hogy a gyerek nem fog egy rendes óvodába se felvételt nyerni, és majd vihetem a város gettó ovijainak egyikébe. Aztán valahogy lenyugodtam, éjjel háromkor meg jött értem A., hogy aludjak vele, és sírva kerestetett velem valami labdát az ágya alatt, ami nem volt ott. Ma mentem el utoljára hátizsákkal és gyerekkocsival bevásárolni, elegem van a teherhordó szamár szerepéből. Amit egyébként én osztottam magamra, de nem küldhetem mindenért C.-t boltba. Kicsit túlköltekeztem magam így advent közeledtével, biztos valami felszín alatt lapuló endorfintermelésre irányuló vágyat próbálok kie...

Ez egy jól sikerült nap volt nagyjából elegendő alvással, sok gyerekidővel és listapipálgatással is. Mi a vasárnapi reggelinek megadjuk a módját, lévén a hét során az egyetlen nagyobb közös étkezés, amit biztosan tudunk tartani. C. általában hoz a Kisnyuszival friss péksütiket, zsemléket egy közeli pékségből, én addig gyümölcssalátát készítek, megterítem az asztalt, kipakolok a hűtőből. Ma viszont C.-nak nem volt kedve kimenni a csorgó esőbe, kenyér volt elég itthon, így együtt készülődtünk. Mostanában mindig megszívtuk az avokádóval, mire felvágtuk már kétes barnába hajlott a húsa, de most kivételesen friss zöld maradt, én nagyjából avokádókrémes-sajtos kenyérrel laktam jól, a felturbózott zabkásám nem is tudtam befejezni. A Kisnyuszi közben felsorakoztatott tíz autót az asztal szélén, azokkal szórakoztatta magát, miután befejezte a gyümölcssalátáját. Reggeli közben a szokásos feszengést sem éreztem, hogy lassan menni kéne, haladni a betervezett dolgainkkal, csak élveztem a lassú kajá...

Beugrott ez a Nirvana dal ma este, miután pár napja olvastam a velveten, hogy Kurt Cobain egy idő után megtagadta a Smells like teen spirit live eljátszását, mert túl mainstream lett. Fel is tettem a vajúdós playlistemre mint egyetlen gyors dalt, meg Nirvanára vasaltam egy nagyobb adagot, közben táncoltam a vasalódeszka mögött a nem túl pörgős számokra. Kicsit lelkiismeret furdalásom volt, hogy miért nem azt webinárt hallgattam, amit hónapokkal ezelőtt megvettem hogyan legyek türelmesebb anya és öngondoskodás témakörében, mert mikor máskor hallgatnám, mint vasalás közben, amikor már a gyerek is alszik. De egyrészt idegesít az előadó beszédmódja, tudom, lendüljek rajta túl, másrészt annyira agyhalott vagyok már este. Majd máskor. Holnap már muszáj lesz összepakolnom a kórházi táskám, napról napra tolom, szerintem az tart vissza, hogy két helyről kell összeollóznom, mit akarok pontosan pakolni, és könnyebb mással foglalkozni.  Kaptam egy értesítőt a munkanélküli hivataltól, gondoltam...

 Kaptam meghívót az egyik ovi infóestjére, ahol regisztráltuk A.-t. A meghívó sajnos nem egyenlő a biztos felvétellel, bár fel lehetett írni tényleges érdeklődés esetén egy papírra a cécó végén az adatainkat, hogy minket komolyan vegyenek fontolóra. Ezt amúgy nonszensznek találom, mert amúgy kötelező regisztrálni a város központosított ovis oldalán az olyan helyekre, ahova szívesen járatnánk a gyereket, és kétlem, hogy valaki összeveti az online regisztrált családok listáját egy papírfecnivel, de ez Németország. Szorongok, hogy hiába teszek meg minden tőlem telhetőt, nem minket választanak. Ahogy az simán lehet, mert elvileg kávzi sorsolással döntik el, hogy melyik gyereknek ajánljanak fel helyet. E mellett az ovi mellett egyébként több tényező is szól, a leginkább az, hogy sportfókuszú, ami szerintem jó hely lehetne a nagy mozgásigényű gyerekemnek, bár azon meglepődtem, hogy a déli alvás nincs integrálva a napi programba. A. múlt héten két deles alvást is kihagyott egyébként, és m...

 Kettő vagy három példányban kellene léteznem ahhoz, hogy elvégezzem a napi feladataim, annyira nem vagyok hatékony egy szem magam. Nem segít a helyzeten, hogy biztosan irreálisan sok tennivalót tervezek egy napra, képtelen vagyok megsaccolni, időben mennyit tesz ki egy-egy dolog. Az agyam valószínű úgy néz erre a listára, hogy hát sikerül, amennyi sikerül belőle, de a lelkiismerettel nem neki kell foglalkozni, ha tényleg alig tudok pár tételt kipipálni.  Szintén nehezítő tényező, hogy a hét három délelőttje azzal megy el, hogy orvosokhoz járok, utána meg alig várom a déli alvást. Apropó alvás, altatás: a gyerekbe megint belebújt valami egy hete, nehéz letenni aludni, amit néha nagyon nehezen tudok kezelni. Mocorog, beszél, hiába mentünk át az altatást megelőző rutinon. Tipikusan fejlődési ugrásnál szokott ez lenni, sanszos, hogy a beszédfejlődése lépett szintre, amit én magyarul annyira nem hallok, de C. szerint spanyolul érezhetően komplexebb mondatokat mond. Na de az nem ok...

Ezzel a hagyománnyal Németországban ismerkedtem meg véletlenül, amikor egy korábbi lakóhelyemen novemberben lámpásokkal vonultak az ovisok minden évben. Legkésőbb, gondolom, akkor is megismertem volna, amikor a gyerekem intézménybe kerül. Így viszont, hogy idén én is fabrikáltam lámpást, vettem bele pici égősort, hazahoztunk egy botot, amire felaggattam a kreálmányt, nagyon vártam, hogy A.-nak mennyire lesz élmény a sötétben lámpással mászkálni. Sehogy, mert nem volt kedve elővenni, sőt kifejezetten tiltakozott, amikor próbaképp fel akartam kapcsolni a játszón. Talán majd jövőre, az égősort meg majd beviszem a szüléshez hangulatteremtéshez, haha.  Váltottam egy világosabb árnyalatú hennára, abban a reményben, hogy ez végre egyenletesen fogja be a hajam, és a hajvégek nem maradnak jóval sötétebbek, a fehér hajak meg világító vörösek. Így a natúr mosás után egész jónak tűnik, de majd napfénynél derül ki, meg ha kivártam a 24 órát a samponos mosással.  Másfél hete húzok egy esedé...

és meleg lámpafényben való levélgyűjtögetés a játszótéren, ahol sötétedés után már csak mi maradtunk ketten a Kisnyuszival, nagyon hangulatos volt. A hazafele út már kevésbé, mert A. gyökkettővel haladt, én meg jöttem volna tempósabban, fázott a kezem és mindegyre keményedett a hasam.      Tegnap éjjel az álmomba bekúsztak és végül fel is ébresztettek jóslófájások, amiktől csak azért ijedtem meg, mert tegnap gyanús volt, hogy lejjebb szállt a hasam, és egy beékelődött tekegolyó érzetével tudtam csak mozogni. Biztos vagyok a kiírtnál előbbi szülésben, amit majd egyedül kell megoldani, ha tényleg erre kerül sor. Végül nem ébresztettem fel C.-t, mert a fájások elmúltak, ahogy jöttek, cserébe másfél órán keresztül forgolódtam. Próbálom még heti háromszor elvégezni a gyerünkanyukámos terhestornákat, de a kardió jellegű edzéseknél már érzem, mennyire redukálódott az állóképességem és a vitálkapacitásom. A tegnap esti jógát is már csak hellyel-közzel csináltam, nem volt hangulat...

 Jellemző, és nekem szomorú, hogy amikor anyát megkérdezem, hogy érzi magát, mert két napja eléggé beteg és betegen is dolgozott, nem azt meséli el, hogy ténylegesen hogy van, hanem felsorolja, hogy mi mindent csinált. Ez nem tudatos nála, de a hasznosságán, aktivitásán keresztül értékeli magát és a napját. Persze, _hasznos_ teendőkről beszélünk, nem ám illatos-habos fürdőről vagy bármilyen kényeztető tevékenységről. Azon túl, hogy folyamatosan hajszolja magát és nehezére esik aktív pihenést betervezni, a közvetlen környezetében is ezt az iramot diktálja, anno az őrületbe kergetve apám és a húgom. A testvérem máig sérelmezi, hogy anya sokszor nem azzal indítja a telefonbeszélgetést, hogy érdeklődik a hogyléte felől, hanem hogy mit csinált aznap. Ezt a jelenséget, a mindenáron hasznosságét én is bevittem a pszichoterápiába, és valamivel tudatosabb vagyok ilyen téren, de nyilván nincs 100%-os siker, sokszor kapom még magam azon, hogy az elintézett feladatok fényében értékelem magam....

Tegnap beszélgettünk C.-val arról az üres hűtő felett, hogy megint szeretne dönert rendelni, mert talált egy helyet, ami nagyon finoman készíti, bezzeg a vegán dahlomat meg sem kóstolja. Azzal védekezett, hogy enné ő, de hiányzik belőle a hús. És röhögve arra jutottunk, hogy húst annyira nem tudok készíteni, semmilyen félét, mert én is csak ritkán eszem. Leginkább a csirkéhez és halhoz van affinitásom, de marhának nem mernék nekiállni, disznót, meg egyéb egzotikumokat mint kacsát a vallása miatt nem eszik (adventista). Ma viszont nekidurálom magam, készítek egy chili con carnét marhahúsból, szegény, kapjon erőre, ha már egész héten alig javul, pedig jövő héttől már szeretne dolgozni. Találtam egy szimpatikus feketebab-krémlevest is a nosaltyn, azt azért próbálnám ki hétvégén, mert lelkesen vettem fekete babot a magas vastartalma miatt a védőnő tanácsára, de még semmit nem készítettem beőle. Így a napokban bab lesz babbal nálunk, nem vagyok túl kreatív, de ha valami felkelti az érdeklőd...

Annyira élvezem, hogy végre lehűlt az idő, rendesen rétegesen kell öltözni, meleg sálat a nyakam köré kanyarítani, bokáig lehet gázolni a színes levelekben és A. néha a kezembe nyom egy-két színes lehullott levelet séta közben. Régebben nem értettem, mit lehet az őszön szeretni, nyáron pedig nem lehetett elég meleg nekem, ahogy öregszem viszont sokkal jobban értékelem a rengeteg színt és a gomolygó ködöt, amit magával hoz reggelente az ősz, harminc foktól felfele pedig alig létezem.  Miután A.-val feladtuk a bölcsibe való beszoktatást szeptember végén - hosszú sztori, talán egyszer írok erről is -, találtam egy játszókört, történetesen egy katolikus szervezetnél a város kevésbé szép részén. Heti egyszer megyünk, nekem jó alkalom kicsit szocializálódni más anyukákkal, A.-t pedig a német nyelvnek kitenni, arról nem beszélve, hogy nagyon szeret új játékokkal játszani, nem az unásig ismert sajátjaival és az sem utolsó szempont, hogy kicsit lehet a kortársai között. Mindig barkácsolunk ...

 Tíz perc van még a napból, énidő címén elhúztam a lefekvést, pedig holnap korán kell kelni a játszókör miatt.  Hazaengedtek, kikapcsolódásként elkezdtem olvasni a Mindig karácsonyt Leiner Laurától, az elmúlt napokról meg szeretném kicsit összeszedni a gondolataim, de a mai nap ehhez túl rövidnek bizonyult.

 Hirtelen nem tudok mit kezdeni a rám szakadt szabadidővel, amíg a kórházban konzerválnak. Befejeztem két regényt, elkezdtem két másikat, tegnap behozattam szakmai cikkeket C.-val, hogy gyűjthessek továbbképzési pontokat. Hazaengedték a horkolós szomszédom, aminek titokban nagyon örültem, este némi kínlódás után belealudtam az autogén tréningbe és mára nagyrészt lefaragtam az alvásdeficitem. Épp csak a kedvem rossz, mindenki mást mond a CTG-k eredményeiről, és csak azt remélem, hogy holnap lesz értelmes osztályos vizit és kapok választ a kérdéseimre, esetleg haza is engednek, mert nagyon hiányzik a kisfiam. A baba meg mocorog, ficereg, minden olyan, mint szokott. 

 Reggel még megírtam a teendőlistám a mai napra, elkészültem a nőgyógy vizsgálatra, vittem magammal a Kisnyuszit is, mert kézzel-lábbal tiltakozott az ellen, hogy otthon maradjon C.-val. Az orvosnál aztán felgyorsultak a dolgok, beutalt a klinikára, azóta párszor CTG-ztek, az elsőn 180 fölé is tekert a baba szíve, 120-160/perc a normál, a másodiknál sokkal nyugisabb volt, biztos a levendulaolaj ütött be, amit szagoltattak velem :/ Az ultrahangon jó eredmények jöttek ki, de még szorongok, hogy mi vár ránk a hétvégén. Holnap utaztunk volna C. rokonaihoz szülinapot ünnepelni, de ez legyen a legkevesebb.