November 14.

 Kaptam meghívót az egyik ovi infóestjére, ahol regisztráltuk A.-t. A meghívó sajnos nem egyenlő a biztos felvétellel, bár fel lehetett írni tényleges érdeklődés esetén egy papírra a cécó végén az adatainkat, hogy minket komolyan vegyenek fontolóra. Ezt amúgy nonszensznek találom, mert amúgy kötelező regisztrálni a város központosított ovis oldalán az olyan helyekre, ahova szívesen járatnánk a gyereket, és kétlem, hogy valaki összeveti az online regisztrált családok listáját egy papírfecnivel, de ez Németország. Szorongok, hogy hiába teszek meg minden tőlem telhetőt, nem minket választanak. Ahogy az simán lehet, mert elvileg kávzi sorsolással döntik el, hogy melyik gyereknek ajánljanak fel helyet.

E mellett az ovi mellett egyébként több tényező is szól, a leginkább az, hogy sportfókuszú, ami szerintem jó hely lehetne a nagy mozgásigényű gyerekemnek, bár azon meglepődtem, hogy a déli alvás nincs integrálva a napi programba. A. múlt héten két deles alvást is kihagyott egyébként, és ma is elhúzódott annyira az altatás este, hogy felmerült bennem, vajon ne próbáljuk-e a délit kiiktatni. Mondjuk pár héten úgyis minden a feje tetejére áll és egy új egyensúlyi állapotra kell törekedni a nulláról, úgyhogy nem szeretnék még most nagyobb újításokat eszközölni a napjainkba. 

Az egyik molyos kihíváshoz kell egy zene címkés könyvet olvasnom, így amikor októberben Magyarországon voltam, kivettem könyvtárból a Ha maradnék c. könyvet Gayle Formantől. Még nem olvastam tőle, molyon eléggé dicsérik. A fülszövegből nekem csak homályos benyomásom támadt a tartalmáról, de így a kétharmadánál járva eléggé lehúz a sztori. Szó se róla, tetszik az írásmód, de kemény a sztori és nem biztos, hogy pont erre van szükségem. Kortárs amerikai irókkal, főleg a nőkkel óvatos vagyok, kevés könyv felel meg az ízlésemnek, és a belőle készült film trailere sem olyasmi, amit megnéznék, írott formában kevésbé nyálas.