Szombat este 10 után beküldtük az adóbevallást, amivel megint legördült rólam egy mázsás(nak hitt) teher. Napok óta rosszul aludtam tőle, így mikor este nekiálltunk végigkattintgatni a programban, hogy minden szám stimmel-e, és még három hibaüzenetet találtunk, amiből az egyik egy újabb adószám begépelését igényelte, ami valamelyik kiküldött levelében volt az adóhatóságnak, akkor kicsit leizzadtam, hogy ne már, hol keressem az alvó gyerek mellett a papírt, hagyjatok békén... Szerencsére az íróasztalom fiókjában volt, ahova előzőleg beledobtam, a rendetlenségemben egy apró rendesség. Az adószám meglett, beküldtük, és most várjuk, hogy vágják hozzánk a rengeteg eurót. Átlag 1500-2000 eurót kap vissza az ember, volt már több és kevesebb is, most a költözés és egyéb költségek kapcsán elvileg többet számolt a program, de kíváncsi vagyok, mennyire kekeckednek a fináncok. 

Azóta is rajtam van egy letaglózó fáradtság, pedig tegnap két és fél órát aludtam Mimivel délelőtt, ma is másfél órát, de nem bírok egyelőre kikeveredni belőle. Ma futni sem mentem, így csak kettő futás jött össze a héten. 

Holnaptól intenzíven elkezdek készülődni a hazaútra, Andónak már magyaráztam, milyen fontos, hogy ne rohangáljon el mellőlem a vonaton meg úgy általában sehol sem, mert képtelen leszek a magamra kötött babával, hátizsákkal, bőrönddel utána eredni. Fingers crossed, kicsit fosok az utazástól, és nyilván az azt megelőző éjjel ramatyul fogok aludni, hogy az öt órai kelés még kellemetlenebb legyen.  

Megjegyzések

  1. húúú, ez nagyon menő, hogy egyedül belevágsz az utazásba a két gyerekkel, drukkolok én is, hogy mindannyian jól vegyétek az akadályokat! :)

    VálaszTörlés
  2. Köszi, tudod, remélem a legjobbakat, de készülök a legrosszabbra.

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Elborítanak a teendők

Mimiről

Mindig eldöntöm, hogy