November 6.

Annyira élvezem, hogy végre lehűlt az idő, rendesen rétegesen kell öltözni, meleg sálat a nyakam köré kanyarítani, bokáig lehet gázolni a színes levelekben és A. néha a kezembe nyom egy-két színes lehullott levelet séta közben. Régebben nem értettem, mit lehet az őszön szeretni, nyáron pedig nem lehetett elég meleg nekem, ahogy öregszem viszont sokkal jobban értékelem a rengeteg színt és a gomolygó ködöt, amit magával hoz reggelente az ősz, harminc foktól felfele pedig alig létezem. 

Miután A.-val feladtuk a bölcsibe való beszoktatást szeptember végén - hosszú sztori, talán egyszer írok erről is -, találtam egy játszókört, történetesen egy katolikus szervezetnél a város kevésbé szép részén. Heti egyszer megyünk, nekem jó alkalom kicsit szocializálódni más anyukákkal, A.-t pedig a német nyelvnek kitenni, arról nem beszélve, hogy nagyon szeret új játékokkal játszani, nem az unásig ismert sajátjaival és az sem utolsó szempont, hogy kicsit lehet a kortársai között. Mindig barkácsolunk is valamit, most például Szent Márton napi lámpást készítettünk és a gyerekek reggeliznek is közösen. Utóbbi az egyetlen pont, ahol megjelenik a vallás, ugyanis van asztali áldás... mondanám, hogy ima, de a szöveget a Queen We will rock you bevezető ütemeire mondják az asztalt verve két kézzel, még mindig ledöbbenek, amikor ezt a show-t lenyomják, annyira furcsa. December közepén lesz az utolsó alkalom, és erősen hajlok arra, hogy benevezünk a következő körre január végétől, ahova úgy mennék, hogy magamra kötöm a kisbabát. Sajnálnám elvenni ezeket az alkalmakat A.-tól, mert mindig nagyon várja őket, csak azt remélem, hogy a baba is kooperál és én sem leszek túlságosan szétesve. Meglátjuk. 

A kórházon nem akarok már pörögni, volt pozitív hozadéka is, de összességében nem volt könnyű. Volt a fejemben egy kép, egy terv nagyjából, hogy hogyan kellene zajlania a várandósság maradék hat hetének, mik a feladatok (a listám!), olvasgattam a hypnobirthinges könyvet abban a reményben, hogy ez a szülés jobb élmény lesz, és főképp tudatosabban fogok döntéseket hozni szülés során, mennyi időm van még csak a kisfiammal, mert az utána beütő testvérféltékenységtől tartok, meg még sok hasonló dolog. Ehhez képest derült égből villámcsapás azt hallani, hogy indokolt az azonnal kórházi jelenés, mert lehet, hogy ebből császár lesz még a napokban. Nyilván nem csak aggódtam, hogy a babának baja van, hanem marcangoltam is magam, hogy felelőtlenül flangálok fel-alá, mintha minden oké lenne, és fogalmam sincs arról, hogy ő meg kínlódik bennem a kevés magzatvízben és nincs jól. A CTG-re kötve elkezdtem sorra venni, hogy mi mindent hozna ez a nem tervezett korai császár, mennyire kellene mindent is újratervezni, az, hogy C. nem lehetne mellettem a műtőben, mert A.-ra kellene vigyáznia, a legkevesebb ezek közül. Folytak a könnyeim, hogy nemsokára vége lehet annak az időszaknak, amikor érzem a baba mocorgását, ahogy bedugja lábát a bordáimba, pedig úgy szeretem érezni a ficergését. Raádásul amióta elköltöztünk tavasszal A. extrém módon anyás, nagyon sokszor elutasítja a mindennapos teendők során a férjem, altatni is leginkább én szoktam, és szorongtam, hogy hogy fog a férjemmel boldogulni, aki mellesleg elég beteg volt még mindig. Nem segített, hogy A. ordítva búcsúzott tőlem, még sosem töltöttünk egy éjszakát külön. A kórházban elég hamar azt éreztem, hogy fogalmam sincs, hogy fogok visszatérni a mindennapokba, annyira más beteg szerepben egy csupasz környezetben lenni, mint otthon funkcionálni a megszokott keretek között. Hallgattam a szomszéd szobákból átszűrődő babasírást, amitől egyrészt elérzékenyültem (hormonok, ugyebár), másrészt tudtam, hogy mi még nem kellene itt tartsunk, még pár hétig nem.

Végül a vizsgálatok megnyugtató eredménnyel zárultak, mertem kérdezni és még egy záró ultrahangot kérni, itthon pedig szuperül megoldották a fiúk a napi feladatokat pedig C. tényleg csak félgőzzel tudott funkcionálni. Főpróbának sem volt utolsó, hogy A. abszolválja azt a pár napot, amikor tényleg elvonulok szülni, mert ettől eddig tartottam, hiába olvastam mindenhol, hogy a gyerekek rugalmasak és teljesen jól túlélik az anya távollétét.