kinyitott a kávéház

Olvasom mindenkinél, hogy netflixen mit néznek, és minden alkalommal megkísértődöm, hogy újra előfizessek rá én is. Ugyan nem teljesen ugyanaz a kínálat, mint Magyarországon, de biztos találnék izgalmas sorozatokat. Aztán rájövök, hogy nincs rá időm, azt meg nem akarom tanítani a gyerekeimnek, hogy oké evés közben laptopot nézni. Régebben kényszeresen olvastam az asztalnál, de már az sem esik jól, talán nem tudok kétfele figyelni? :D Lassan zavaró méreteket ölt az a jelenség, hogy kitalálok valami elintézni/megkeresnivalót, oda is megyek a _megkeresés_helyére, és nézek hülyén, hogy mit akartam. Amikor visszamegyek a _kitalálás_helyére, akkor eszembe jut, és már fordulok is vissza ténylegesen elintézni/megkeresni, amit akartam. Agyköd. Kialvatlanság. Dekoncentráltság. Leterheltség.  Andó szerdára látványosan jobban lett, már nagyjából a régi énje mutatkozott meg, de aztán kivittem kisebb bevásárlásokra, postai kitérőre, bár nem sokat voltunk kint és melegen volt öltözve, attól tarto...

Azokban a hónapokban, amikor a palliatív osztályon dolgoztam egy fekete-erdei kórházban, az volt az érzésem, minden harmadik ember hasnyámirigyrákban hal meg. Nyilván szűk keresztmetszeten néztem a mortalitásra, de azóta is szíven üt, ha valakiről megtudom, hogy ez a sunyi, kérlelhetetlen betegség lett a végzete.  Most már Kálloy Molnár Péterért is szomorú vagyok. 

A Télapó hoz majd két szemmaszkot és egy doboz pasztelles színesceruzát a bennem élő fáradt, karikás szemű gyermeknek.

Van olyan verzió is, hogy mégsem utazunk, C. kötött erre is biztosítást, de ez egy lábon kihordott agyf.asszal lenne egyenértékű, így nem igazán mérlegelem a valószínűségét.  Most úgy néz ki, C. berimánkodott engem egy 6 km-es futóversenyre miután kiderült, hogy a Las Trancasban megrendezendőre a jelentkezést még egyszer megnyitották októberben, de mivel nem követtem az eseményt instán, lemaradtam róla. Ki követ instán ilyet? Erre a rövid versenyre is csak úgy sikerült jelentkezni a lezárást követően, hogy C. írt instán a szervezőknek a nevemben.                                                                          Lesz még egy másik Valdiviában, ami időben jó lett volna, de végül azon a héten utazunk délre pingvineket nézni, hát majd futok a Magellán-szorost bám...

Tegnap délelőtt egy közeli cukrászdába mentünk, ahonnan rögtön a játszótérre akartunk vonulni, de Andó összevizezte magát a mosdóban, így még gyorsan hazaugrottunk pulcsicserére. Ezen a rövidke szakaszon hazáig, aztán a játszótéren is nyafis volt, a kérésére viszonylag hamar hazaindultunk, szegényt még vegzáltam is, hogy ennyike minimális mozgástól miért nyűgös. Itthon belázasodott, a férjemnek is csak ekkor jutott eszébe, hogy amúgy a gyerek reggel meleg volt. Este kapásból kihányta a nurofent, amit belediktáltam, de elárulta, hogy már a gyógyszer előtt is fura volt a gyomra, úgyhogy talán nem én okoztam a galibát. Ma már volt hasmenés is, meg persze a szokásos orrfolyás, rekedtség, a kisnyuszi kedve legalább jó volt, vicceseket mondott, és jóval nyugodtabb volt a szokásosnál. Kellett ez, mint szar a zsebbe, remélem, hogy a.) végigrohan a családon iszonyú hamar az újabb vírus legkésőbb szombatig, esetleg b.) nem lesz senki más beteg vasárnapig, de ismerjük a szerencsénket meg az ilyen...