Azokban a hónapokban, amikor a palliatív osztályon dolgoztam egy fekete-erdei kórházban, az volt az érzésem, minden harmadik ember hasnyámirigyrákban hal meg. Nyilván szűk keresztmetszeten néztem a mortalitásra, de azóta is szíven üt, ha valakiről megtudom, hogy ez a sunyi, kérlelhetetlen betegség lett a végzete. 
Most már Kálloy Molnár Péterért is szomorú vagyok. 

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Mimiről

zanzásítva