Rozmaring

Elsikkadt, hogy egy kicsit méltassam az egyévessé avanzsált kislányom, aki túlzás nélkül bearanyozza a napjainkat. 

Mióta megszületett, nem tudok meghatódás nélkül rozmaringgal ízesíteni, vagy a fűszer nevét akár csak olvasni szövegkörnyezetben. Én ragaszkodtam, hogy Rozmaring legyen a középső neve, mert a vágyott Noémit a férjem bojkottálta. Bár előbb Rozmarint akartam, csak arról idővel a rozmárra asszociáltam, és a jelek szerint egy g betű makes all the difference. Néha viccből Rozinak hívom, de nem áll rá a szám. 

Ellőhetnék ilyen közhelyeket, hogy hálás vagyok érte, meg hogy milyen szuper az anyukájának lenni, és ez mind így van, de Mimire gondolva az ugrik be a férjemmel mindketőnknek legelőször, hogy olyan, mint egy kis puha, mosolygós napsugár. Akinek egy nap századszorra is felragyog az arca, ha meglát, akinek van egy harminckét hatfogas huncut vigyora, amitől ráncolódik az orra, és odavagyunk családilag, ha ránk villantja. 

Olyan kis kedves, hagyja magát ölelni, puszilgatni, szívesen bújik, könnyű vele összeségében. Őszintén én a dackorszakban sokszor elfogyok, nem is azért, mert annyira rémesen nehéz Andóval, hanem mert nekem van annyi megdolgoznivalóm magamon, és ezzel nagyon fárasztó és sokszor fájdalmas újra és újra szembesülni. Mimi meg egy puha vacok, ahol legtöbbször még kompetensnek érzem magam, cserébe a törődésemért pedig cuki babaöleléseket kapok. Fordíthatnám ezt úgy is, hogy van még némi időm dolgozni magamon a dackorszakáig, amikor majd ő is nyomogatja a gombjaim. 

Imádom a kis gesztusait, amik mindig változnak és újak jönnek a helyükbe: amikor párhónapos korában köhécseléssel jelezte, hogy szeretné, ha felvennénk, a határozott mutogatásait, hogy mit szeretne, a kis babahangokat, amiket kiad, a boldog törökköszörülős kacagást, amikor megkérdem, kér-e cicit. Szeretem érezni a megnyugvását, amikor átkéri magát hozzám. Szeretem, a szoros fizikai közelséget, amiben alszunk, még ha sokszor elgémberedve is kelek fel. 

Szinte naponta rácsodálkozom, mennyi mindent megért már, tegnap megtanult lépcsőn mászni, ma már rendesen a nyomába kell lenni, annyira élvezi a lépcsőzést. 

Védeném, mert ő a kicsi és törékeny tagja a csordának, de keményebb, mint amilyennek látni akarom. Simán végigtarolja a kis Godzooky a gyerekszobát, és kevésbé sértődik meg Andó határozott fizikai elutasításán. 

Maradj mindig ilyen pozitív és mosolygós, kisnyuszi!