Ma majdnem a fejemre esett egy tízkilós üvegtábla. Hála Istennek csak a vállamat találta el, onnan meg a földre pottyant. A csodával határos módon sem az üvege nem törött ki, és bennem sem tett különösebb kárt, a parkettát mondjuk benyomta egy helyen, azt eléggé fájt látni. Miután leengedtem lapjával a földre, sokkolódtam csak le, hogy mi lett volna, ha betöri a fejem vagy az üveg esik rám, és nem a rámája. Vérben feküdtem volna, mellettem a 10 hónapos babával, senki nem megy Andóért oviba, senki nem szól a férjemnek, hogy akut helyzet van. Elmorzsoltam egy imát és gondolatban high five-ot adtam az őrangyalomnak.
Bejegyzések
Azok a haszonleső keselyűk emberek, akik 40-75 ezerért kínálnak molyon (meg gondolom más felületeken is) Krasznahorkai-köteteket, azok amúgy mit gondolnak? Hogy nem fogják pillanatokon belül újranyomni a szerző életművét? Én sem olvastam sajnos tőle még semmit, tavaly terveztem a Sátántanagót, de aztán nem jutott rá időm. És ha majd valamikor időt kerítek rá, a DIA-ról fogom olvasni. Belőlem mondjuk hiányzik mindenféle üzleti érzék. Amikor egyetemi éveim alatt a Nyugati előtt megvettem ötszáz forintért a Terézanyut használtan, majd ugyanennyiért adtam el molyon egy fiúnak, csodálkozva kérdezte, hogy miért adom ilyen olcsón. Én meg azon lepődtem meg, hogy kérhettem volna többet is, de eszembe se jutott. Vagy amikor gyesről visszatérve két éve egymás után kétszer is megkérdezték interjún mennyi a bérigényem, nagy naivan azt mondtam, hogy az állami tabella alapján meg van határozva, nem? Mondjuk honnan tudtam volna, hogy lehet szabadon asszociálni.
Előzetes egyeztetés után C.-val igent mondtam két hete egy ma délután esedékes interjúra, bár C. tudta, hogy másnap elutazik három napra Görögországba munka ügyben. Így a nap eléggé sűrű, nekem nem is annyira, de szegény C. majd estébe nyúlóan pótolja a gyerekfelvigyázással töltött munkaórákat meg pakolja a bőröndjét. Persze pont mára kértek segítséget az oviból abban az időintervallumban, amit interjúzással töltök, pedig szívesebben lennék inkább az oviban. Nekem semmi sem jó. A férjemnek megint "szerencséje" van, aznap, amikor megérkezik Athénba, egész napos sztrájkot tartanak a tömegközlekedésben dolgozók, így ugrik az esélye, hogy meglátogassa az Akropoliszt. Jövő héten lesz még egy köröm a Schmerzklinik igazgatójával, aki tavaly elutasított, amikor megtudta, hogy terhes vagyok, és ha nem gondolom meg magam, egy hospitálás egy palliatívosztályon. A múlt heti agonizálásom eredménye meg az lett, hogy sajnálkozva ugyan, de belementek abba, hogy megvárják a két hetet, ...
hello, október!
Csak röviden, mert mint máskor is, amikor feszült vagyok, ide jövök szót fosni. Ma délután, kvázi másfél órán belül kellene egy féllukratív állásra igent vagy nemet mondani, és én már minden stresszen átmentem az elmúlt 2 hétben, volt, hogy négy óra darabos alvás után (Mimi fogzik, nagymozgást gyakorol, beszélni tanul) interjúztam, aztán két időpontot el is napoltam betegségek/nemalvás miatt, szóval én nagyon rosszul élem meg ezt a stresszt a kombinált nemalvással, de a lényeg, hogy rengeteg kínlódás után mondok egy határozatlan talánt erre a munkára. C. biztatott, hogy hiába gyakorolnak nyomást - engem akarnak egy másik jelentkezővel szemben -, attól még mondhatom, hogy max. 2 hét múlva tudok definitív választ adni, amíg más helyeket is megnézek, ha nem tetszik nekik, válasszák az alternatív jelöltjüket. Ahogy fogják is, de az már nem az én dolgom.