Addig jár a korsó

Augusztus közepe óta több betegséghullámot éltünk túl, nagyon rottyon nem voltunk, lázas például senki nem volt, de azért így is megterhelő. Engem hetek óta egy időszakos torokfájás és száraz köhögés kerülget, néha jobb, néha, leginkább futások után pedig mindig kicsit rosszabb. Az alváshiány és C. betegsége miatt múlt héten csak egyszer tudtam futni a hétvége beköszöntéig, így ha tartani akartam a tervet, szombat és vasárnap kellett egy-egy futást megoldanom, pedig szeretek egy nap pihenést tartani két edzés között. Ahol élünk nyirkos és esős az időjárás mostanában, sokat futok hegyen is, ahol mindig eléggé lehűlök. Na, ez pont arra volt jó, hogy tegnapra már éreztem, hogy most nem csak kerülgetni fog a  megfázás, hanem úgy rendesen lecsap rám. 

De még ettől se lennék úgy oda, ha nem lenne szombatra egy futóverseny tervben - ha elmegyek egyáltalán, de egyelőre próbálok pozitívan hozzáállni, és elhinni, hogy nem feltétlenül lesz arcüreggyulladásom grátisz. Beneveztem a Vértes Trail futásra, amit némi kínlódás előzött meg. Először egyáltalán a logisztikai oldala volt kérdéses, mert anyának programja van aznapra,  míg meggyőztem, hogy az egész egy délelőttöt vesz igénybe, a délután az övé. Aztán, hogy egyáltalán milyen távot válasszak, érdemes-e 5 km-ért kiautózni Pusztavámra, emellett szól, hogy anyának csak fél óráig kell két gyereket, köztük egy potenciálisan aludni akaró babát szórakoztatni/altatni. Végül anya meggyőzött, hogy kibír egy órát a kicsikkel, fussak nyugodtan 12 km-t. Engem a maximalizmus hajtott a nagyobb táv felé, bár az utóbbi időben sűrűn elgondolkodtam azon, ne nevezzek-e át mégis a kisebb távra, mennyire vagyok önző a többieket a saját hóbortjaimnak alárendelni. Itt direkt 12 fölé edzettem, jelenleg 14 km-nél járok, hogy otthon biztosan menjen a táv. Persze ez sem garancia, simán lehet rossz napom, amikor minden lépés csigalassan megy.

Az egész ötlet onnan jött, hogy viszonylag dinamikusan fejlődök - és mentálisan is annyira jól esik kiszakadni heti háromszor az otthon négy fala közül, csak magamra és az útra előttem figyelni -, ezért felvetettem C.-nak, hogy kereshetnénk nekem Chilében futóversenyt. Akad jónéhány, bár a nagyobb részük még október-novemberben lezajlik a nyári hőség előtt. Január elején pont lesz egy Las Trancasban, egy kisvárosban az Andokban, ahova a férjem amúgy is vinne minket, mert van ott egy biciklipark, amit neki jó program látogatni, voltunk ott néhányszor. Csakhogy már lezárták a jelentkezést, és bár C. írt informális módon egy engem bekönyörgő e-mailt arra apellálva, hogy a laza chilei mentalitásba belefér egy késői jelentkezés elfogadása, sajnos nem jeleztek vissza. Azért még van két potenciális úticél, ahova mehetnénk, bár az Andokban futás élményét egyik sem közelítené meg. Két éve futkostunk egy rövidet C.-val, el is estem, amíg a hegycsúcsokat bámultam. 

Amíg meg eldől, hogy jelentekezem-e másik versenyre Chilében, kerestem magamnak kárpótlásul ezt a szombatit, remélem nem kell kihagyni (ahogy azt is, hogy nem fognak brutálisan nem aludni előtte a gyerekek, hogy mondjuk az alváshiány miatt ne tudjak menni.)

Kaptam C.-tól egy nagyon profi futómellényt is, úgy örülök. Évekkel ezelőtt vett egy övet, de az idegesítően pattog a keresztcsontomon, nem tudtam megszeretni. Most már mindent is el tudok vinni a hátamon! :)