Előzetes egyeztetés után C.-val igent mondtam két hete egy ma délután esedékes interjúra, bár C. tudta, hogy másnap elutazik három napra Görögországba munka ügyben. Így a nap eléggé sűrű, nekem nem is annyira, de szegény C. majd estébe nyúlóan pótolja a gyerekfelvigyázással töltött munkaórákat meg pakolja a bőröndjét. Persze pont mára kértek segítséget az oviból abban az időintervallumban, amit interjúzással töltök, pedig szívesebben lennék inkább az oviban. Nekem semmi sem jó. A férjemnek megint "szerencséje" van, aznap, amikor megérkezik Athénba, egész napos sztrájkot tartanak a tömegközlekedésben dolgozók, így ugrik az esélye, hogy meglátogassa az Akropoliszt.
Jövő héten lesz még egy köröm a Schmerzklinik igazgatójával, aki tavaly elutasított, amikor megtudta, hogy terhes vagyok, és ha nem gondolom meg magam, egy hospitálás egy palliatívosztályon. A múlt heti agonizálásom eredménye meg az lett, hogy sajnálkozva ugyan, de belementek abba, hogy megvárják a két hetet, amíg eldöntöm, mit akarok. Nyilván ők sem ülnek ölbe tett kézzel, és simán lehet, hogy majd közlik, hogy közben találtak alkalmasabb jelentkezőt, de a tény, hogy kimondták, hajlandók rám várni, mert tényleg nagyon szeretnének megnyerni maguknak, nekem game changer. A fejemben üvölt az imposztor-szindrómám, hogy valami nagyon nem oké velük, ha ennyire ragaszkodnak hozzám 😀
Remélem ez a három nap szalmaözvegység nyugodtabban telik, mint a nyári, türelmes és kedves leszek a gyerekekkel. Könnyebbség, hogy Andó a nap jó részét oviban tölti. Megbeszéltük, hogy éjjel mellénk költözik a hálóba, az ágyunkat a falnak toljuk addig, különben húzkodhatnám vissza az ágy széléről annyit dobálja magát.
És már tényleg nincs sok idő a magyar utunkig, utána meg a chileiig, úgy várom mintkettőt, C.-nak csomó szervezni- meg javítanivalója lenne addig, én abban reménykedem, hogy az a két hét, amit nélkülünk tölt, elég lesz neki a feladataira, bár ő szkeptikus.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése