kinyitott a kávéház

Több mint két hónapja elküldtem a gyest igénylő dokumentumokat, ez idő alatt egyszer kaptam visszajelzést az illetékes szervtől (Elterngeldstelle), amikor is kérték, hogy igazoljam, hogy a kisfiam is kapja a családi pótlékot, amit egyébként szabályszerűen kitöltöttem a beküldött papírokban, meg gondolom ők is utána tudnának nézni a rendszerükben, de hagyjuk, azonnal visszaküldtem, amit kértek. Közben az egészségügyi biztosítónak is jeleznem kellett volna a státuszomat, hogy mit csinálok február eleje óta, mióta lejárt a szülés utáni nyolc hetes Mutterschutz, ami alatt még biztosítva voltam. Nagyon szívesen visszajeleztem volna az egészségügyiseknek, hogy gyesen vagyok, de ezt az Elterngeldstelle tudná nekem igazolni, akik még ülnek a papírjamon, és akik egyébként külön írják a levélben, hogy tartózkodjon az ember a hívogatástól. Haha, gondolom, minden második szülő megsürgetné őket.  Így, hogy a helyzetem úgymond tisztázatlan, és gyes híján senki nem fizette az biztosítást utánam, ...

Kezdtem nagyon rosszul viselni, hogy nem haladok a pakolással, a kreatív gondolkodásra fordítható agysejtjeim száma nulla, nemhogy még listákat gyártsak a szükséges dolgokról a hazaútra. A férjem előbányászta a google dokumentumok közül azt, ami alapján Chilébe pakoltunk két éve, erre most is tudok támaszkodni, már csak feleannyira rohangálok ész nélkül a lakásban a cuccok után. Na de amit írni akartam: az "Andó on board" listán szerepelt többek közt a lufi. Néztem hülyén a férjemre, hogy mi tényleg lufit vittünk fel a gépre neki? Hát persze, így ő, nem emlékszel, hogy volt egy lufis korszaka, amikor nagyon jól elszórakozott vele, harapdálta, eldobálta (minden koszt benyelt róla), mi meg kiaknáztuk az érdeklődését félve attól, hogy másképp végigordítja az utat? Tökre nem emlékeztem erre már, arról ugrott csak be, hogy valóban volt egy ilyen issue, hogy a lufi minden koszban meghempergett. Mi mindent elfelejtek a babakorukból, milyen kár! Bár sok nehézség is a múlt ködébe vesz...

Másfél hete e-mailben felajánlotta a fájdalomklinikás főnök októbertól azt az állást, amit tavaly a terhességem miatt nem kaptam meg. De csak így simán Hallo Frau Vezetéknév megszólítással, semmi sehr geehrte (mélyen tisztelt), ami a bevett formula, nem tudtam, hogy amúgy ekkora barátok vagyunk. Megköszöntem (sehr geehrter Herr Dr Vezetéknévvel csakazértis) és megírtam, hogy nagyon szívesen dolgoznék náluk, de 2026 márciusától (C. szerint inkább április az a március, mert ki tudja, Andó mennyire hajlandó két hónap Chilében tartózkodás után oviba járni) tudom magam elkötelezni. Erre nem jött válasz, de ezen nem csodálkozom. Egyébként legkésőbb augusztustól neki kell feküdnöm az álláskeresésnek.  Mimi ma délután negatív rekordot döntött: du. kettő körül ébredt fel a hordozóban, és este fél kilencig összesen aludt húsz percet három alvás során (5-10-5 perceket). Időnként zsémbes volt, máskor lelkesen halandzsázott és rágcsálta az ujjam vagy a sajátját.  C. küldött egy hatperces v...

Az utóbbi két hetünket úgy lehetne leírni, hogy küzdünk, mint disznó a jégen. C. sebe nagyobb érvágás (szerencsére csak átvitt értelemben), mint aminek elsőre tűnt, és megmutatja mennyire érzékeny a családi equilibriumunk, ha az egyikünk kiesik, a másikra annyival több teher hárul. Nagyon megérezni, ha kevesebb az input a házimunkába, nincs, aki esténként egy extra körre kivigye a gyerekeket, hogy összerántsam a lakást, vagy délelőtt ugyanerre, ha muszáj aludnom, mert másképp úgy érzem, megőrülök. Pedig C. eleinte még virgoncan ráterhelt a lábára, porszívózott, satöbbi, hiába mondtam, hogy vegye komolyabban a sérülését. Amiből az lett, hogy nagyon lassan gyógyult a seb, bedagadt a lába és néhány napos csúszással tudták a varratokat kiszedni. Utána megint szétnyílt a seb, amíg hazasántikált, de tettünk rá leukostripset, hogy összehúzza a sebszéleket. Szóval kicsit egyedülálló anyává redukálódtam, nem teljesen, csak majdnem, és hát nem akarom a sztori drámai szenvedő hősnőjeként feltünte...

Elértem a hajhullásnak azt a lélektani határát, amikor muszáj rövidre vágatnom a hajam. Ez sem rövidíti le ezt a szörnyű időszakot, amíg abbamarad, de nekem talán lelkileg könnyebb, ha kevesebb a munka vele, nem nézem, mennyi haj marad a hajgumiban, mennyire nincsen tartása, és hajmosás után csak fél marékkal kell két marék helyett összeszedni a földről.  A hajhullással sajnos hosszú anamnézisem van, erős stresszre, pl. vizsgaidőszakban rendszeresen, is hajhullással reagáltam, minden szeptemberben van egy erősebb hajvesztéses hullámom. Ez csak azért zavar annyira, mert amúgy elég gyenge és nem is túl dús a hajam, és most azt látni, hogy a jobb homlokszögletem konkrétan a kopasz lett, minden, csak nem megnyugtató. Meg most a Mimivel való terhességem alatt is végig hullott kicsit, nem igazán láttam magamon az ún. kismama glow-t.

Nem mondom, hogy a német egészségügy sokkal jobb*, bár sok tekintetben nyilván objektíven is az, de azt nonszensznek tartom, hogy anyám sokszor kisebb betegségekre is szabadnapot vesz ki, ahelyett hogy táppénzre menne, mert annyival szarabb a fizuja, ha valóban kiíratja magát orvossal. Itt van egy olyan szabály, hogy maximum két napot orvosi igazolás nélkül is lehet hiányozni, mondanom sem kell, hogy ezzel sokan visszaélnek, és munkáltatója válogatja, van, hogy már az első naptól kérnek orvosi igazolást. Kedden utazik Amerikába, remélem addig meggyógyul.  * Azért itt sincs kolbászból a kerítés, gyerekortopédiára több mint négy hónapot kell várni, ahova Andó lúdtalpa miatt megyünk. Mondjuk nekünk nincs privát biztosításunk, azzal biztos hamarabb kaptunk volna időpontot.

C. péntek este bocsánatkérő mosollyal közölte, hogy kénytelenek leszünk egy héttel elhalasztani az anyák napi köszöntést, mert a virágot a szokásos szombati bevásárló körútja alkalmával akarta megvenni, de ez most felejtős a sérült lába miatt. A németek amúgy is május második vasárnapján köszöntik az anyukákat, maximum összehangoljuk idén az ünneplést. Ehhez képest ma reggel, amikor mellékesen megjegyeztem, hogy anyát fel kell köszöntenem, C. és Andó sietve kimentek a gyerekszobából, fél pillanattal később a gyerekem egy felíz mamá felkiáltással a kezembe nyomott egy csokor napraforgót és egy doboz bonbont. Kiderült, hogy amíg tegnap kivittem a gyerekeket a szokásos hosszú sétára, C. kiszökött a szomszédos boltba ajándékot venni. Teljesen meghatódtam a figyelmességén. Andó mondjuk sajátosra szabta a köszöntést, felíz día, mamá lett volna, amit C. a fejébe akart kalapálni, ha jól emlékszem, tavaly is valami hasonlót mondott, csak akkor még jóval babásabban.  C. nagyon lassan javul, ...

A május 1-jét, legalábbis az estét a férjem a kórházban ünnepelte, szerencsére csak ambuláns betegként.  Erősködtem, hogy menjen ma biciklizni, olyan kirobbanóan jó idő volt (szerintem mondjuk túl meleg a dátumhoz képest). Másfél órával később komoly hangon kicsöngetett a ház elé, hogy segítsek neki bejönni és behozni a biciklijét, mert egy hosszú hegyes faág fúródott a lábszárába, csúnyán felsértette, nem tudja terhelni a lábát. Nem tudom, hogy tekert haza, bár elmondása szerint, először sokkolódott, amikor meglátta a sebet belülről, izmok és zsírszövet included, aztán muszáj volt összekapnia magát pszichésen és fizikailag is. Tett magára cipőfűzőből szorítókötést, az ág meg magától kirepült a lábából. Röviden átgondoltam a logisztikát, olyan paraméterekkel, hogy lassan fektetési idő, nekünk nincs autónk, a férjemnek muszáj valakire támaszkodni, ahogy egy lábon beugrál az ambulanciáig, mennyire kivitelezhető családilag bevonulni a kórházba.  Persze bekapcsolt a kórházban és f...