apróságok

  • Másfél hete e-mailben felajánlotta a fájdalomklinikás főnök októbertól azt az állást, amit tavaly a terhességem miatt nem kaptam meg. De csak így simán Hallo Frau Vezetéknév megszólítással, semmi sehr geehrte (mélyen tisztelt), ami a bevett formula, nem tudtam, hogy amúgy ekkora barátok vagyunk. Megköszöntem (sehr geehrter Herr Dr Vezetéknévvel csakazértis) és megírtam, hogy nagyon szívesen dolgoznék náluk, de 2026 márciusától (C. szerint inkább április az a március, mert ki tudja, Andó mennyire hajlandó két hónap Chilében tartózkodás után oviba járni) tudom magam elkötelezni. Erre nem jött válasz, de ezen nem csodálkozom. Egyébként legkésőbb augusztustól neki kell feküdnöm az álláskeresésnek. 
  • Mimi ma délután negatív rekordot döntött: du. kettő körül ébredt fel a hordozóban, és este fél kilencig összesen aludt húsz percet három alvás során (5-10-5 perceket). Időnként zsémbes volt, máskor lelkesen halandzsázott és rágcsálta az ujjam vagy a sajátját. 
  • C. küldött egy hatperces videót a gyerekekről, amíg rohamtempóban próbáltam bevásárolni, annyira édesek együtt. Mimit Andó tudja a leginkább kacajra fakasztani, elképesztő, mennnyire hahotázik neki, Andó meg nagyon finoman közelít hozzá, öleli, nagyon cuki. Kettejük interakcióiba betekinteni egyszerre megható és kívülállóság érzését okozó, mert hát én a mamájuk vagyuk, nem a testvérük, amik ők egymásnak, abba én sosem fogok beleférni. 
  • Nyílt egy "coffee és soul food"-ot áruló kávézó tőlünk nem messze, C. nagyon várta, hogy kipróbálja a kávéjukat. Nála elég magasan van a léc kávé téren, és a németek rendszerint kiábrándítják, hiába a legfancybb kávégép, egyszerűen keserű kávét tudnak csak készíteni. Ilyen szempontból is visszasírja Hollandiát, a campuson, ahol dolgozott, törzsvendég volt a kávézóban, és úgy általában azt tapasztalta, hogy az országban az a kivétel, ha elszúrják a kávét. Dolly, cáfolj meg, ha nem így van :) Na, ma az első elvitelesét le is passzolta nekem, mert keserű volt, kár. 
  • Elkavartam valahova a bluetooth-os fülesem, és most zsinóros fülessel hallgatom a podcastet, mint az állatok. Nem vagyok biztos benne, hogy nem Andó tüntette el valahova, de őt nyilván nem tudom érdemben kifaggatni. Ugyanúgy eltűnt most már több hete az egyik blackrollunk, amit C. nagyon szeret az izomcsomói fellazításra használni, rejtély, hogy van ennyi fekete lyuk a lakásban. Vagy a kupi nyeli el a dolgainkat. 


 

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Elborítanak a teendők

Mimiről

Mindig eldöntöm, hogy