Mimiről
Furcsa nekem egy betűvel utalni a szeretteimre, úgyhogy kapnak alternatív nevet a férjemet kivéve. A kisfiam egyébként saját magát nevezte el Andónak, őt szoktuk mi is így hívni.
Megpróbálok Mimiről a saját jogán írni, és nem csak összehasonlításban, de hát csak két gyereknyi tapasztalatom van.
A születése előtt többször felmerült bennem, hogy fogom-e annyira szeretni, mint Andót. Hülyeség, de nem csak az én fejemben fordul meg, hogy lesz-e az új gyerek számára elég hely az ember szívében. Lett, rögtön miután kipottyant belőlem, ennél még Andóval is hosszabb összeszokásra volt szükséges.
Sokkal simábban indult a kapcsolatunk azáltal, hogy tudtam szoptatni kezdettől fogva. A rutin is adott magabiztosságot, hogy melyik végénél kell megfogni egy gyereket, összességében pedig türelmesebb vagyok vele, mint első gyerekes anyukaként voltam a bátyjával.
Furcsa, hogy már pár hetes babaként is lehet néhány személyiségjegyet sejteni. A férjem megfogalmazásában Andón már korán lehetett látni, hogy egy vicceskedő kis bohóc, Mimi ezzel szemben kimért, nyugodt, vesébe látó pillantásokkal méreget minket. Mióta gügyög is, sokkal többet mosolyog. Bearanyozza a napom, ahogy visszavigyorog a megszólításra és kommunikál eööözve.
Összességében egyszerübb róla gondoskodni, keveset sír. Ha elege van valamiből, szeretne például karba kerülni, szemrehányó eee-t hallat, ami egyre hangosabb lesz, amikor nem kapja meg hamar, amit szeretne. Ami sajnos előfordul, ha épp a bátyját rendezem. Amikor fáradt, és már nagyon aludna, én meg épp száz rétegbe öltöztetem magunkat a kimenőhöz, nagyon keservesen szokott sírni, a szívem szakad meg olyankor.
Simán nagyokat alszik a hordozóban, 2 hete pedig esténként a mellkasomon alszik el, és nem tűri jól, hogy letegyem magamról. Szóval eldönti, hogy mikor kerüljek én is ágyba, maximum olvasni tudok már csak háton. Nagyom szeretem, ahogy megnyugszik a karomban, amikor magamhoz szorítom, hallja a szívdobogásom, pillanatok belül abbahagyja a túlmozgást és lelassul a légzése.
Sokkal jobban alszik éjjel is, mint anno a kisfiam, mem vagyok annyira hulla. Meg is pusztulnék, ha ugyanaz a kategória lenne. Vannak vele is elhúzódó altatások, tegnap este 7-től majdnem 10-ig ez volt a program, bár gyanítom, hogy fogzik, azért kínlódott sokáig.
Néha még most is rácsodálkozom, hogy nekem van egy csodaszép kislányom, akit mindennél jobban esik puszilgatni, szeretgetni. Persze Andóval megosztva ezt a helyezést, aki, mióta testvér lett, jobban hagyja magát ölelni.
A bátyjánál mindig türelmetlenül vártam a következő lépcsőfokot, mikor fog már fordulni, kúszni, járni, beszélni, Mimivel viszont örülök annak, ahol épp tart a fejlődésben, megélem, amennyire lehet, mert valószínű nem tervezünk több babát.
nagyon szívmelengető volt olvasni! ❤️ (meg imadok nosztalgiazni az elso idokrol, nehez volt, de nagyon szep is! nem is ertem, hogy lehet, hogy mar nagy ‘ovisom’ van, aki szeptembertol mehet az iskolaelokeszitobe, brrr; a nemet rendszer azert joval gyerekbaratabbnak tunik, mint a luxemburgi)
VálaszTörlésMi is sokat nosztalgiázunk, mindig van mit felemlegetni a kisfiam babakorából is, vagy azért mert nehéz, vagy azért mert cuki volt. És Mimivel mintha gyorsabban telne az idő.
Törlésuuuu, ezeket en is nagyon-nagyon hasonlonak elem meg! a ket gyerek habitusanak kulonbozosegeit, a sajat hozzaallasomat, es azt, hogy valahogy minden gordulekenyebb, hiaba van itt “nehezito korulmenykent” egy dacos, tesofeltekeny 2,5 eves. en is aggodtam, hogy tudok-e meg valaki 1000%-os anyukaja lenni, aztan gyakorlatilag az elso par oraban megerkezett az az erzes, amire elso alkalommal legalabb heteket (ha nem honapokat) vartam.
VálaszTörlésDe jó, hogy nálatok is így alakult, éljenek a könnyű második babák!
Törlés