Mimiről

Furcsa nekem egy betűvel utalni a szeretteimre, úgyhogy kapnak alternatív nevet a férjemet kivéve. A kisfiam egyébként saját magát nevezte el Andónak, őt szoktuk mi is így hívni.

Megpróbálok Mimiről a saját jogán írni, és nem csak összehasonlításban, de hát csak két gyereknyi tapasztalatom van.

A születése előtt többször felmerült bennem, hogy fogom-e annyira szeretni, mint Andót. Hülyeség, de nem csak az én fejemben fordul meg, hogy lesz-e az új gyerek számára elég hely az ember szívében. Lett, rögtön miután kipottyant belőlem, ennél még Andóval is hosszabb összeszokásra volt szükséges. 

Sokkal simábban indult a kapcsolatunk azáltal, hogy tudtam szoptatni kezdettől fogva. A rutin is adott magabiztosságot, hogy melyik végénél kell megfogni egy gyereket, összességében pedig türelmesebb vagyok vele, mint első gyerekes anyukaként voltam a bátyjával.

Furcsa, hogy már pár hetes babaként is lehet néhány személyiségjegyet sejteni. A férjem megfogalmazásában Andón már korán lehetett látni, hogy egy vicceskedő kis bohóc, Mimi ezzel szemben kimért, nyugodt, vesébe látó pillantásokkal méreget minket. Mióta gügyög is, sokkal többet mosolyog. Bearanyozza a napom, ahogy visszavigyorog a megszólításra és kommunikál eööözve.

Összességében egyszerübb róla gondoskodni, keveset sír. Ha elege van valamiből, szeretne például karba kerülni, szemrehányó eee-t hallat, ami egyre hangosabb lesz, amikor nem kapja meg hamar, amit szeretne. Ami sajnos előfordul, ha épp a bátyját rendezem. Amikor fáradt, és már nagyon aludna, én meg épp száz rétegbe öltöztetem magunkat a kimenőhöz, nagyon keservesen szokott sírni, a szívem szakad meg olyankor.

Simán nagyokat alszik a hordozóban, 2 hete pedig esténként a mellkasomon alszik el, és nem tűri jól, hogy letegyem magamról. Szóval eldönti, hogy mikor kerüljek én is ágyba, maximum olvasni tudok már csak háton. Nagyom szeretem, ahogy megnyugszik a karomban, amikor magamhoz szorítom, hallja a szívdobogásom, pillanatok belül abbahagyja a túlmozgást és lelassul a légzése. 

Sokkal jobban alszik éjjel is, mint anno a kisfiam, mem vagyok annyira hulla. Meg is pusztulnék, ha ugyanaz a kategória lenne. Vannak vele is elhúzódó altatások, tegnap este 7-től majdnem 10-ig ez volt a program, bár gyanítom, hogy fogzik, azért kínlódott sokáig. 

Néha még most is rácsodálkozom, hogy nekem van egy csodaszép kislányom, akit mindennél jobban esik puszilgatni, szeretgetni. Persze Andóval megosztva ezt a helyezést, aki, mióta testvér lett, jobban hagyja magát ölelni.

A bátyjánál mindig türelmetlenül vártam a következő lépcsőfokot, mikor fog már fordulni, kúszni, járni, beszélni, Mimivel viszont örülök annak, ahol épp tart a fejlődésben, megélem, amennyire lehet, mert valószínű nem tervezünk több babát.