Beírogattam magamnak a kávés naptáramba, hogy meddig akarok a hosszú futásokkal eljutni ebben hónapban, aztán egyrészt kiderült, hogy 28-án futóversenyre akarok menni egy közeli városkába, ami előtt nem kellene túlterhelni magam, másrészt egészen magas szintre emeltem a kapcsolatom a chat gpt-vel, ami meggyőzött, hogy több okból is hülyeség 42 km-ig emelni fokozatosan a terhelést, teljesen más szempontok mentén kell felkészülnöm a távra. Így az eddigi elgondolásom kuka, számoltam ezzel, csak nem ennyire drasztikusan. Nagyon kedves ez a program, ha kell némi önbizalomlöket, elolvasom, ahogy dicsér a hegymenetes futásokért kis ikonokkal díszítve a mondandóját:

🚨 A nagy felismerés (nálad különösen)

Te már:

• erős dombokon ✅

• mentálisan kitartó ✅

Ami hiányzik:
👉 hosszú ideig gazdaságosan futni síkon. Ha ezt hozzáadod, nagyon közel kerülsz a 4 órához.

 

Ja igen, mert próbálok nagyot álmodni, és négy órán belül lefutni a távot. Kicsit nyomaszt, ahogy hangsúlyozta, hogy ha csak három futással tudok számolni hetente, akkor nincs tinglitanglizás, minden futásnak szerepe van. Ez nem hangzik úgy, hogy nagyon beleférne mondjuk egy betegség, amiben pedig biztos lesz részünk családilag. Andót például holnap sem engedem még oviba, mert annyira szakad fel a hurutja, hogy ha ezt meghallanák, nagyon csúnyán néznének. Kár, mert holnap mennek utoljára a Winterspielplatzra, a négy alkalom közül csak egyre tudott elmenni. 

Mimiről meg akartam írni már egy ideje, hogy bámulatos, mennyire leutánoz minket, ahogy dugná a füldugót a fülébe, fésülné a haját, venné fel a cipőjét, annyi apró mozzanatot megfigyel, nagyon cuki. Meg az is nagyon édes, ahogy minden állatra ugat. Sokszor C.-ra is vauvauval reagál, de ma délután pl. a baglyos játszón a bagolyfigurára ugatott és mutogatott mindegyre, hiába tartok neki bemutatót más állathangokból is. 

Nem akarom elkiabálni, de némi rásegítéssel Mimi ráérzett a napi egy alvásra, aminek azért örülök, mert mielőtt ez beállt volna, megint megcsúsztunk az estével, rendszeresen 9-kor került ágyba, rémes volt. Biztos borul majd, mert valami mindig történik, meg van, hogy hajnali hatkor fel akar már kelni, de egyelőre nagyon élvezem, hogy ha minden klappol, 7 és 8 között mind a két kisnyuszi húzza a lóbőrt. 

Péntek délután azt hittem felrobbanok, amikor megláttam, hogy Andó nevére érkezett egy újabb számlakövetelés, még mindig ugyanaz az átkozott bexserooltásé, csak ez alkalommal egy inkasszó cégtől. Nyilván akkor már nem értem el a praxist, a patikában sem az illetékest, de holnap talán tudok beszélni azzal a patikussal, akinek köze volt az ügyünkhöz, és aki (?) nem dokumentálta, hogy sztornózták a követelést, vagy fogalmam sincs, mit csinált. Holnap talán kiderül. De sanszos, hogy lesz egy újabb utam a gyerekorvosi praxisba, hogy legyenek már szívesek végérvenyesen intézkedni. Nem tudom ki sara, de iszonyúan felhúz ez a sztori, a kiszolgáltatottság. 

Kedden jön egy potenciális takarítónő, beszél spanyolul is, ami nem hátrány.  

Elkezdtek idejárni a szemközti lakásba, pakolásznak ki belőle, amiből arra következtetek, hogy talán meghalt az idős néni, a tulaja, és eladásra készítik a kecót. Nagy reményt nem fűzök a dologhoz, mert anno nem válaszoltak az e-mailemre, amiben megkerestem őket az eladással kapcsolatban, és C.-ra is nagyon csúnyán nézett a fószer a hallban, aki cipekedett.