November 23.

Szombaton elszaladtunk Andóval a Rossmannba, ahol részben már az utazásra vettem nasikat, pelenkát, miegymást, és akkor már egy képkeretet is a faleveleknek, amiből családi tablószerűség készült - creusát olvasva győztem meg magam, hogy akármilyen kis egyszerű ötlet, mégiscsak megvalósítom. A leveleket tavaly ősszel gyűjtöttük Andóval a játszón, minden családtagot egy levélke jelképez, Miminek is megelőlegeztünk egyet. Bénán fentről fotóztam, hogy ne látszódjon a szemközti ablak reflexiója az üvegén. 

2018 őszén is csináltunk valami hasonlót az akkor frissen férjemmé vált C.-val, a kastélyparkban hasalva szedtünk össze három kis makkot, a mi makkcsaládunkat, a legkisebb a leendő gyermekünket jelképezendő. Little did we know, hogy még néhány évet várni kell, amíg a kis makk babatestet ölt. Tavaly nyáron a második trimeszterben pedig Andó választotta ki Mimi makkját az erdőben. 

 

Hogy a mai napunkról is írjak: futottam egy utolsó hosszút, ami nem esett jól. Félkómásan indultam neki egy délelőtti szundi után, mert éjjel egykor még Mimit altattam, és reggel ennek megfelelően fáradt voltam. Palacsintát sütöttem reggelire, megfeküdhette a gyomrom kicsit, és az egyik frissítésnek gél helyett az utolsó sport csokimat tettem be. Nem tudom, mit gondoltam, elég csökönyösen csak gélt használok már egy ideje, a karamellás töltött waffle a gu-tól sem vált be, a sport csoki meg konkrétan megkeseredett a számban, és hányingerem lett tőle. Rettenetesen hideg volt, a lejtőn óvatosan mertem csak ereszkedni, mert csúszós volt az út, és nem szerettem volna most lábat törni. Máskor sem, de akkor nem szúrnék ki feltétlenül három másik emberrel. Felfedeztem egy kis tavat egy ösvényen, legközelebb (jövőre!) majd azt is beleszövöm az útvonalba. 

A gyerekek megint megfáztak, Andót holnap itthon tartom.

Elkezdtünk célirányosan készülni az útra, próbálok minden nap haladni valamivel, ha mással nem, legalább a takarítással és kupiredukcióval, mert a szomszédaink öntözik a virágokat és hozzák be a postát és a lakás jelenlegi állapotát senki előtt nem vállalnám. 

Most sikerült az órám és a fülhallgatómat úgy eltenni, hogy nem találom őket. Decluttering! - kérte a férjem, és tök igaza van, én alapból minden adott felületet beborítanék cuccokkal, pedig utálom ezt a szokásom.