November 12.

Kicsit el vagyok szontyolódva, mert így hónap közepéhez közeledvén megzuhant a blog látogatottsága, pedig amúgy sem olvasnak sokan. Tudom, first world problem, mert amúgy minden kattintásnak és hozzászólásnak nagyon örülök, és nem is rugóznék ezen, ha nem egy nekem szóló kritikának fognám fel (unalmas vagyok, vagy legalábbis érdektelenül írok, mindig ugyanarról, kitérdekel). Nem is tudom, nem hágok-e át ezzel a témával valami íratlan protokollt, mint ahogy nem érdeklődünk a másik fizetéséről, nem nyafogunk arról sem, hányan olvasnak. Nem is a számok, hanem a declining tendency érdekes nekem. Mindegy, túllépek ezen, kösz, ha valaki még erre jár. 

Hirtelen csapott le az őszi hideg, nagyon élvezem, ilyennek kell lennie az évszaknak. Nem bánom az ún. nyálkás időjárást, üdvözlöm a ködöt, maximum együtt csodáljuk a gyerekkel, hogy nem látni egy szomszédos torony tetejét tisztán tőle. 

Elkezdtük leadogatni a könyvtári könyveket, még egy körünk lesz holnap, legkésőbb holnapután az egyik tagkönyvtárban, ezt mindig szomorúan élem meg. Már azon gondolkodom, haza tudnék-e jönni márciusban apósom érkezése és a munkakezdésem előtt, de talán okosabb (most már tényleg) hagyni Andót járni oviba, és anyát meghívni magamhoz. 

Találkoztam ma a barátnőmmel, ismét előzékenyen levezetett hozzánk Fehérvárra, én pedig nem mertem hozzánk hívni, mert nem volt 1. időm, 2. lehetőségem különösebben kitakarítani, mert 1. Mimi szinte csak karban van el, sikítva ordít, ha leteszem a földre, 2. a takarításra fordított időt inkább játszóterezésre, sétára szántam, hogy Andót le tudjam időben fekteteni. Fun fact: nem tudtam, háromnegyek 9-kor dőltek ki a gyerekeim, futni sem tudtam elmenni, pedig már nagyon jólesett volna. Szóval cukrászdába mentünk beszélgetni inkább, ettem egy brownie-t, amit egy forró csokival kísértem le, és iszonyúan telítődtem az édessel, pedig én hardcore vagyok cukorbevitel terén, de most kicsit hányingerem lett. 

Holnap találkozom anya barátjának, L.-nak a lányával, aki Amerikában orvos, profin rúdtáncol, és bár nem csak ilyen paraméterek mentén gondolkodom másokról, már előre kisebbségi komplexusom van.