nov 5-6.

Befejeztem tegnap a Nincs Hold, ha nem nézedet Havas Julitól, még nyáron kezdtem el, de akkor nem fejeztem be, vissza kellett vinnem a könyvtárba. Ha jól emlékszem, Isolde-nál olvastam a szerzőről a Papírbabák kapcsán. Lehet azt kellett volna kivennem, ez a kötet nem nyerte el a tetszésem túlzottan. Most meg a DEUS-t olvasom (egy sci-fi társasos kihívásra a molyon) Sigrídur Hagalín Björnsdóttirtól, akinek a Sziget c. könyvétől a jóféle hideg futkosott a hátamon. Meg még gyerekkönyveket, Boribonokat, Berg Judittól cicás könyvet, ami éppen akad, és egy Klementin-sorozatot Sara Pennypackertől, akinek megtetszett a neve. 

Tegnap délután hivatalos ügyeket intéztünk a húgommal kapcsolatban, utána már a sötétben mentünk könyvtárba, onnan rövid játszóterezést ejtettünk meg, mert amúgy szétfolyt a napunk. Este próbálkoztam egy futással amikor Andó már aludt, Mimi meg nem tudta magát elkötelezni az alvás mellett, mert túlfáradt, végül szűk 20 perc után hazajöttem, mert azon kattogtam, hogy mi van, ha sír, csak anya nem szól nekem, és tényleg ez volt. Anya szerint csak 5 percet sírt, de akkor is. Próbálkozom még az esti altatások után, bár olyankor nekem is extra erőfeszítésre van szükségem, hogy megmozduljak. 

A munka témát most kicsit jegelem. Visszautasítottam a praxisos munkát, miután ezerszer átrágtam magam rajta, és elfogadtam a fájdalommedicínás állást. Egy év a hivatalos képzés a szakvizsgáig, de mivel 30 órában dolgozom, ami 75%-os foglalkoztatottság, gondolom 15 hónapot leszek a klinikán legalább. De van még egy bökkenő, amivel egyelőre nem tudom mit kezdjek: jelenkeztem egy neuró klinikára is belgyógyász konzulensnek, de elég hamar eldöntöttem, hogy nem fogom elfogadni, egyrészt mert  éjjeli ügyeleteket kell vinni, ami nekem kizáró ok, másrészt szakmailag annyira nem vonzott, a neuró nem a szívem csücske. Ezt az állást végül intern betöltötték, de a professzorasszonynak elmondása szerint nagyon szimpi vagyok, és felkínált egy kvázi kutatói állást. A fő profil a Parkinson-kór, és 20-25 órában nagyon szeretne a csapatában tudni. Olyannyira, hogy nemcsak telefonon győzködött, hanem e-mailt is küldött, hogy mindenképpen keressem meg őket, ha visszatértem Magyarországról. A pozitív még, hogy itt tudnék írni egy doktori disszertációt, amit Németországban nagyon megbecsülnek. A magyar doktortitulust nem ismerik el, maximum "Dr. med. univ. Budapest"-et írhatnék ki, de nekem az mindig karakterpazarlásnak tűnt. C. régóta mondogatja, hogy írjak doktorit, de nem volt kedvem, húzásom energiát belefektetni, elég volt a szakvizsgára két szakvéleményt kipréselni magamból. 

Szerződést még nem írtam alá, úgyhogy azt hiszem, tudnék módosítást kérni, 30 óra helyett mondjuk 20-ban dolgozni a klinikán, és 10-12 órában a neurón, de még magam sem tudom, mit akarok. Érdekel-e engem a neuró ennyire? Nyilván hasznos lenne beszélnem a másik, szintén a kutatásban dolgozó kolléganővel. Tartok tőle, hogy túl sokat vállalnék, ha két munkahelyem lenne, kicsi gyerekek mellé kétfelé dolgozni nem hinném, hogy okos dolog. Visszalépni nem akarok a Schmerzmedizintől, habár megérdemelnék, mert ők is visszaléptek tavaly. Van bennem egy adag megfelelni vágyás is, azért igent mondani a profnak, mert ennyire kedves és nagyon hív magukhoz, pedig tudom, hogy ez hülyeség. Mindenesetre tökre nyomaszt, hogy mi a jó megoldás.