Teljesen nem fair a gyerekekre kenni az álláskereséssel járó nehézségeket mondjuk, mert pl. esténként, amikor már alszanak, az énidő keretében szuperül lehet CV-t csiszolni, csak akkor már nekem nincs hozzá agyam, elfáradok. Továbbá lehet azokat a perceket házimunka helyett a CV-re fordítani, amik időnként adják magukat, de egyszerűbb ruhákat hajtogatni, mint leülni a gép elé. Bár perceket nem érdemes erre áldozni, hatékonyabb huzamosabb ideig elmerülni benne. Nem mintha nem lennének súlyos elmaradásaim a házimunkával, csak hát könnyebb a kisebb ellenállás felé elmozdulni. Hétvégén, esetleg este munka után C. kiviheti a gyerekeket, de (és megint kifogás:) ezen a hétvégén az első ovis megfázást és annak következményeit (aka éjjeli virrasztás négyesben) próbáljuk kiheverni.
Meg nyilván a hónap utolsó futását szeretném holnap délelőtt abszolválni CV-zés helyett, mert a mentális és fizikai egészségem sem elhanyagolandó.
Egy szó mint száz, a teendők végtelenek, az idő és erőforrások végesek, rangsorolni kell, és a tervezettekhez ragaszkodni, de mégis rugalmasnak maradni.
Tegnap és ma eléggé befeszültem ezen az egészen, mert rájöttem, hogy eltelt a hónap, én pedig tényleg csak addig jutottam a folyamatban, hogy megnyitottam a böngészőben az összes lehetséges álláskereső portált, kórházak oldalait - és szándékosan ott hagytam őket emlékeztetőnek és motivációnak, 20 tab között váltogatva, amikor felütöttem a gépet valamiért. És hogy igazából szűk 3 hónapom van valamit találni, mert novemberben két hetet Magyarországon töltünk a gyerekekkel- az apropója az esedékes implantáció, amit a terhességem során kettétört koronám és gyökerem helyett kapok -, december elején pedig utazunk Chilébe.
Aztán vettem egy nagy levegőt, és miután kiszorongtam magam, újraterveztem. Átgondoltam, leírtam, milyen szempontok játszanak most az álláskeresésben szerepet (közel legyen, ne legyen éjszakai ügyelet, részmunkaidős, jó fizetéssel, érdekes, fejlődési lehetőséggel, lehetőleg határozatlan idejű szerződéssel). Augusztus helyett szeptemberben kezdek majd jelentkezni és akkor mi van.
Bennem volt az is egész hónapban, hogy nem akarok bármire igent mondani, és pont a véges erőforrások mellett át kell gondolni melyik interjú fog beleférni, amikor C. tud a gyerek(ek)re vigyázni. Meg azt is látni kellett, mennyire halad az ovis beszoktatás, mert ha én minden délelőtt az oviban ücsörgök, jóval kevesebb időm marad, mint ha fél kilenckor már búcsút intek Andónak.
Megnéztem online az onkológiai osztályt, ahova tavaly felvettek volna, és megdöbbenve láttam, hogy az akkor frissen kinevezett főnök helyett egy 46 éves fruska nő lesz szeptembertől az új Chefin. Vajon mi vezethetett a váltáshoz? Ha jól emlékszem, a pasi direkt a munka kedvéért költözött ide messziről. Nem tudom, Magyarországon mennyire könnyű osztályvezetővé válni, itt nem az, úgyhogy nehéz nem összehasonlítani a korunkat, és hogy én milyen keveset értem el a magam majd´ 40 évével, de ezt most tudatosan félreteszem, mert az ilyen jellegű összehasonlítástól csak megkeseredik az ember szája íze.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése