Tegnap a boltban mögöttem fizetett egy nyilvánvalóan futáshoz öltözött fiú, akinek a karjára szíjazott telefonon 21 km volt beállítva, ha jól láttam, ugyanazt a futó appot használta, mint én. Hirtelen bajtársiasságot éreztem vele, átsuhant az agyamon, hogy megkérdezem, mennyi idő alatt futja le a félmaratont. Sose tettem volna amúgy, nem vagyok a small talkok embere, meg mi közöm hozzá. A tudatalattimban mindenesetre nyomot hagyhatott az ügy, mert álmomban egy random emberrel beszélgettem, aki azt mondta, hogy látszik rajtam, hogy ultrafutó vagyok. Én meg nem javítottam ki, hogy attól azért még elég távol vagyok.
Múlt héten nem sikerült intervallt beiktatni, csak tegnap először. 4 km-rel kezdtem, 1 km a fel-és levezetés, a maradék 2 km-t pedig 200 m-ként váltva gyors és lassú futásokkal töltöttem ki. Nem volt kellemes, el is felejtettem, hogy mennyire próbára teszi az állhatatosságot az ilyesfajta edzés. Amikor a fenébe kívánom a sokadik tempóváltást, pláne emelkedőn, de valahogy túl kell élni, amíg újra le lehet lassulni.
Nem jó 2 egymást követő napon edzeni, legalábbis futni, második napra lomhának érzem magam, ólomlábakkal megáldva. De egyelőre kihívás, hogy minden részlet klappoljon - C. épp munka után legyen (legalábbis hétközben), a gyerekek nem túlfáradtak/ne ordítsanak, Mimi ideális esetben aludjon, ne legyen 30 fok vagy már túl sötét és késő, amikor hulla vagyok -, így nagyjából belövöm, hogy mely napokon lenne jó mozogni, de van, hogy eltérek a tervtől, vagy nem tudom már rávenni magam.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése