Uh, hát azért örülök, hogy kereken két nap múlva megérkezett a férjem. Brüsszelben sorra függesztettek fel minden fajta tömegközlekedést a sztrájk miatt, vasárnap még csak a repülőtér nem működött, hétfő délután már a távolsági vonatok sem. C. ma délelőtt felugrott az első vonatra, ami még közlekedett, és kettőre itthon volt este 8 helyett. Októberben utazik újra, ha minden igaz, Athénba. Remélem akkor annyival könnyebb lesz már, hogy Andó oviba fog járni.
Olvastam threadsen egy borzasztó sztorit, amin azóta is kattogok néha, meg C.-val borzongva beszélgettünk róla. Röviden, egy 34 éves elvált anyuka, orvos, bár ez nem releváns, szívinfarktust kapott otthon a hároméves gyereke mellett, és napok teltek el, mire megtalálták őket. Elképzeltem, mit élhetett át az a kisgyerek, és a szívem facsarodott bele. Nem segített, hogy Andó nemsokára hároméves lesz, és akarva-akaratlanul elképzeltem őt ebben a helyzetben. Gondolkodtunk, hogy meg kellene neki tanítani alapvető fontos dolgokat, pl. 112-t tárcsázni, hogy kell segítséget kérni, de németül még nem menne neki. Vagy gondolom menne, ha az adatait meg a címünket megtanítanánk, meg felismertetni vele, hogy milyen helyzetben kell telefonálnia. De ez megint csak trükkös, mert rájárna a telefonra, ha fizikailag elérhető lenne neki - újabban hétvégén nézhet 10 perc mesét a telefonon, de sajnos többre lenne igénye -, és ha megtanulná feloldani a telefont, akkor tényleg nem lenne tőle biztonságban. Esetleg kis lépésekben haladva tanítgatni neki, hogy hogyan kérjen segítséget, kihangsúlyozva, hogy a telefont csak vészhelyzetben használhatja. Nem vagyok paranoiás, csak a két kicsivel itthon maradva azért ilyenek is eszembe jutottak.
A vasárnap teljesen rendben volt, sétáltunk egy nagyot a mezőn, a Kisnyuszi rengeteget biciklizett, és még akkor sem panaszkodott, amikor fáradni látszott. Ezen a hétvégén tartották az éves fancy oldtimer felvonulást, amit szombaton a férjem és Andó megnéztek, és most hármasban is megálltunk hazafele és tátottuk kicsit a szánkat. Andó hangosan szurkolt, hogy lásson Austin Minit, nekem fenntartásaim voltak, hogy vajon mekkora az esélye, hogy tényleg jöjjön egy, de aztán jött egy kis zöld. A férjem felvilágosított, hogy előző nap már látták :) Este 40 perces különbséggel letettem mindkét gyerekemet aludni, 8-ra én voltam a legelégedettebb anyuka. Mondjuk Mimi mostanában elég sok power napet tol, ami után belefutottunk többször 2+ órás altatási szeánszokba esténként, ezektől én lassan a hajam tépem, de aznap tényleg elaludt, a tornám is be tudtam fejezni. A kisfiam éjjel van, hogy kéri, hogy takarják be és masszírozzák meg (:D), nem akartam, hogy sírva keresse maga mellett C.-t, úgyhogy együtt aludtunk a franciaágyban. Igen ám, de széltében-hosszábban bejárta az ágyat, egy adott ponton a fenekemet használta párnának, miközben szoptattam, vicces volt. Viszont annyira sokat mozgolódtak éjjel mindketten, hogy nagyon darabosan aludtam, reggel meg hat előtt fent voltunk.
A kialvatlanságom aztán egy nagyon csúnya veszekedést okozott, és nem is ez bántott a leginkább, hanem a rá következő reakcióm, teljesen kiborultam, hogy nem tudom Mimit letenni aludni (hogy is tudnám, ha tök ideg vagyok...) és mellette aludni egy kicsit. Hónapok terápiás munkája van abban, hogy a fáradtságomat ne a környezetemen vezessem le, ne éljem meg pánikként, és ne jussak tőle üss vagy fuss operációs módba, de akkor ebből semmi nem jutott eszembe, csak zokogtam és káromkodtam a baba mellett, Andó meg a szobájából hallgatta, hogy az anyja így vezeti le a feszültséget. Nagyon szar volt, azt éreztem, hogy ebből nem tudom összekaparni magam, se egyenes gerinccel megállni a fiam előtt. Bocsánatot kértem Andótól, de nem lehetett meg nem történtté tenni ezt a rantet. Aztán megismételtük a tegnapi sétát, a tűző napon kóválygástól megfájdult a fejem, de a szabad levegő most is segített, lehiggadtam, és önmagam normális verziója tudtam lenni a gyerekekkel. Délután sütöttünk banánkenyeret meg gofrit, és bár szeretem, ha Andó csatlakozik hozzám a konyhában, olyan vele együtt sütni-főzni, mint egy túlmozgásos nyolckarú polippal, mindenhol ott a keze, mindent is saját maga akar bekeverni, kiönteni, megkóstolni, nagyon résen kell lenni.
9-kor már ágyban voltam, bár fel kellett kelni fájdalomcsillapítóért, mert a fejfájás nem hagyott aludni.
Ma meg a bébiszitter 9-kor kivitte Andót a játszóra, én mentem nőgyógyihoz Mimivel, és a maradék időben megint sütöttünk, drogériába mentünk, vártuk C.-t. Mimi még mindig fogzik látható fogacskák nélkül, várom, hogy kibújjanak, és legalább pár nap nyugta legyen.
tetszett ennek a fának a bonyolult gyökérzete
Megjegyzések
Megjegyzés küldése