Murphy

Március elején az addiginál is erősebb lett a szorongásom az ovi kapcsán, és tudtam, hogy muszáj lesz telefonálnom legalább abba a két oviba, amit személyesen is megnéztem. Igen ám, de sehol nem vették fel a telefont, e-mailre nem válaszoltak, illetve amikor a szomszédos oviban valaki mégis felvette a telefont, az előzetes infómmal ellentétben, miszerint _nagyon hamar_ eldöntik, kiket vesznek fel, azt állította a nő, hogy május-júniusban lesz döntés. Azt is mondta, hogy ő csak egy kolléga, nem az illetékes, de ettől nem voltam beljebb, csak frusztráltabb. Írtam ide is egy e-mailt az esélytelenek nyugalmával, amikor kaptunk meghívást másnapra egy 3. ovitól, ami, utólag ellenőriztem, az utolsó jelöltünk volt a távolsága miatt. Mint nemrég kiderült, az ovik látják az online felületen, hogy a jelentkezőiknél hányadik helyen jelölték őket, így azon tipródtam, hogy vajon senki nem akar-e abba az oviba menni, annyira rémes-e, hogy még az őket legutolsónak jelölő jelentkezőt is meghívják. Mindegy, elmentünk, és egész jó benyomást tett ránk a hely, a nevelési koncepció, az extra programok, amiket ajánlanak, tök rendben volt az egész. A vezetője elmondása alapján igyekeznek a csoportokat úgy mixelni, hogy vegyes legyen felhozatal (de hülyén hangzik ez így), bár ezt máshol is hallottam. Hogy ezen azt is értik-e, hogy egyenlő arányban oszoljanak el a csoportok között a külföldi származású gyerekek, nem tudom, vagy hogy egyáltalán mi alapján hívtak pont minket, csak azért, mert nincs elég kisfú jelentkező, fogalmam sincs. Nekem furcsa, hogy nincsen kis, középső és nagy csoport, hanem a különböző korú gyerekek össze vannak ömlesztve, ez is jellemzője a német oviknak, de mi lesz, ha egy nagydarab hatéves bántja az én kis háromévesemet? A hely mindenesetre tetszett, megkönnyebbültem, hogy őket nem érdekli, hogy gyesen vagyok, egyedül a fekvése nem annyira klassz, kiesik a napi útvonalunkból, de végülis igent mondtunk az utolsó pillanatig reménykedve, hogy valamelyik másik ovi jelentkezik. Ez volt a Murphy egy, mert mennyire jellemző az életben, hogy ha van A és B opció, amivel számolok, a C opció válik végül valósággá. Mindegy, elkönyveltem, hogy kicsit többet kell ingázni az ovihoz, nem vészesen, de azért bele kell számolni a napba, C-nak oda kell érni a munkahelyre utána. Lényeg, hogy lett ovi!

Egy héttel később, kedden kellett volna aláírnom a szerződést. Hétfőn viszont, surprise surprise, visszajelzett az utcánkbeli ovi, hogy azért nem írtak vagy hívtak eddig, mert sokan lebetegedtek náluk, de Andót szeretettel várják a soraikba. Ez volt a második Murphy, mert miután megbékéltem a helyzettel, tipródhattam újra, hogy melyik megoldást válasszuk. Mielőtt azt hiszitek, hülye vagyok, hogy mindent a lelkemre veszek, elmondom, hogy amennyire elbeszélésekből hallottam és kigugliztam, a szóbeli megállapodás is jogilag kötelező érvényű, így attól tartottam, esetleg megbüntetnek, vagy megszivatom magunkat, ha lemondom a már biztos helyünket két szék közt a pad alá esve. Nyilván könnyebb olyan helyre járatni a gyereket, ahol nem kell évi 24 munkaórát az ovi pimpelésébe belefeccölni, bár az utazgatások több időt vennének el. Léptem már vissza olyan bérlakástól, amire igent mondtam, és az ingatlanos azzal fenyegetett, hogy kifizetteti velem az elvesztegetett munkaóráit meg még mittudomén mivel, tíz éve volt, de nagyon nyomorultul éreztem akkor magam. Szóval ezzel az emlékkel, meg a tudattal, hogy milyen ciki visszalépni, biztos megbízhatatlannak gondolnak majd, szorongtam, hogy mivel teszek jót magunknak. Aztán erőt vettem magamnak, túlléptem azon, hogy de rossz nekünk, hirtelen két opcióink is van, milyen mentalitás már a rosszat, a nehézséget látni alapvetően pozitív történésekben. Úgyhogy elolvastam párszor az e-mailt, amiben biztosítanak, hogy felveszik a gyereket, és nemsokára keresnek a szerződés aláírásával kapcsolatban, megmutattam C-nak is, hogy ez ugye szerinte is 100%-osan egy IGEN, vettem egy nagy levegőt, és visszamondtam a már biztos helyünket, és most várom, hogy végre aláírjuk a szerződést a szomszédos oviban. A távolabbi ovi vezetője egy rövid e-mailben válaszolt, nem úgy tűnt, hogy a szívére vette a dolgot, gondolom, nem mi voltunk az elsők, akik visszaléptek, még ha nem is szép ilyet tenni.  

A meghívót a szerződés aláírására még a hétvége előtt meg kellett volna kapnunk, úgyhogy kicsit megint szívtam a fogam, de tudatosan eldöntöttem, hogy a hétvégén nem fogok ezen rugózni, biztos csak arról van szó, hogy nyakig vannak a munkában, majd jelentkeznek nemsokára. Remélem legalábbis.