hurut és futás

Kedden már Miminek is nagyon csillogtak a szemei és vizesen folyt az orra, az esti futásomról 2 km után C. azzal hívott haza, hogy Mimi a garatjába lecsorgó huruttól fuldokolva hányt egyet. Nyilván elkapta a bátyjától, kicsit én is, de nekem a virrasztások jobban betesznek. Éjjel 2-2,5 órát simán végigköhög szegény, kínjában nem tudja, hogyan feküdjön, néha rám dobja magát, úgy sajnálom. Meg sajnálom magam is, mert kurva sok dolgom lenne, és a kimaradó futások is nyomasztanak. Csütörtökön és pénteken végtelenített dialógusokat nyomtam a fejemben menjek-e futni címmel, amire felváltva vitatkoztam magammal, hogy de hát beteg és kialvatlan vagyok, hiányzik a halálnak az intervallozás, amire azt feleltem, hogy szedd már össze magad, ragaszkodni kell a tervhez, és gondolatban végigvágtam a hátamon egy ostorral. A kedd-csütörtök-vasárnapi ritmus helyett így péntek-szombat-vasárnap tripláztam, nem vagyok normális, de minden futás meglett végül, 39 km összesen. A maira mondjuk sírva mentem az esti nemaltatás után, mert sem Andót, sem Mimit nem tudtam elaltatni, vagyis utóbbi delikvens 10 perces power nap után vidáman diskurált, pedig már a falat kapartam, hogy fél nyolc van, így is töksötétben megyek, de legalább hadd menjek mááár. A legborzasztóbb egyébként, hogy hétvégén még a napközbeni, éjszakát pótló alvásaim is nagyon esetlegesek, mert mihelyst leteszem a fejem a párnára, beindul a vezérhangya, és nem tudok mentálisan lelazulni az alváshoz. Néha veszek be profilaktikusan gyógyszert, de attól meg utólag zombi leszek, sehogy nem jó. 

Több helyen olvastam, hogy nem annyira a 42 km nagy kihívás, hanem a hozzá vezető hosszú út, a konzekvens ragaszkodás minden edzéshez, akkor is, amikor már rég nem a motiváció, hanem az elhivatottság veteti fel az emberrel a futócipőt, pedig a halálba kívánja az egészet. 

Regeltem a hónap végi versenyre, és ahogy néztem a jelentkezi listát kategóriák szerint, eddig én vagyok az első és egyetlen futó, lehet, hogy a végén megnyerem? :D 

Befejeztem Békés Pálnak a gyerekeiről írott könyvét, nagyon klassz volt, gyerekszáj és a szerző vicces önreflexiójának jó kis egyvelege. Tőle még a Csikágó van a közeljövőben soron, az egészen más kategória, kíváncsi leszek. Én mindig elszomorodom, ha ilyen tehetséges írók idejekorán elmennek.