Az első apátlan napunkat sikeresnek minősítem, tényleg, boldog nap volt ez. A gyerekeim továbbra is hét előtt kelnek, no matter what, tök mindegy, mikor fekszenek, és bár néha felháborodottan faggatom C.-t, hogy ez miért van (tudom, mert gyerekek), aki ezt a kérdést nagyon utálja, mert nem tud rá mit válaszolni (azon kívül, amit már írtam), magamon tudok csak alakítani, vagyis tényleg időben lefeküdni.
Így estefelé, miután a gyerekek kidőltek nem sokkal hét után, még pakolásztam, teregettem, és ami a legfontosabb teendőm, leültem tervezni a jövő hetet és átnézni, mit kell a munkába állásig lezongorázni. Az egyik ilyen egy új orvosi kártya megigénylése. Azt hiszem, már most elkéstem a dologgal, mert jópár napos átfutási ideje van, és a régi nem tudom, működik-e még, kicsit szorongok az az igazság. Meg kell keresnem a régi kártya pin kódjait, a szokásos jókívánságokkal magamnak a papírjaim zűrzavarjában nekiállok a napokban.
Néha félszemmel rápillantottam a március 15-ig eseményekre, de nem volt időm nagyon bevonódni. Volt egy-két olyan cikkcím, amitől ledobta az agyam az ékszíjat.
Eddig viszont úgy tűnik, a gyerekek gond nélkül eltöltenek elég sok időt a nagyapjukkal. Nem is Andót féltettem, inkább Mimit, de ő is lehozta szépen azokat az időket, amikor pakolásztam, futottam. Ja igen, mert miután J. azt állította, hogy nem fáradt (hogy? én hulla jetlages lennék), letettem Mimit aludni 10-kor, és elmentem futni. Egy csomót rugóztam azon, hogy az eheti hosszú futás kimarad, eredetileg péntekre terveztem, de aznap Mimi nagyon sírva ébredt a délelőtti alvásából fél óra után, és hiába altattam vissza, nem volt erőm újra próbálkozni a futással. Tegnap egyedül voltam velük, így ma próbáltam az esélytelenek nyugalmával 20 km-t összefutkosni. A felálllás hasonló volt, 30 perc után ébredt, én addig 3 km-t gyűjtöttem, hazajöttem, de visszaaltatás után folytattam lesz amennyi lesz alapon, és csak a 17. km-nél ébredt fel, de akkor jókedvűen, simán elvolt nélkülem még 20 percet.
Elpanaszoltam a ChatGPT-nek, hogy hiába ír elő nekem 5:45 ös tempókat az intervall futásokra, a dombos terepen nagyon nehezen hozom őket. Megvigasztalt, hogy ez teljesen érthető, tanácsolt praktikákat, hogy mire érdemes tempós dombon futásnál figyelni, sőt azt is megtudtam hogy 100 m-nyi emelkedő kb. 1 km síkfutásnak felel meg. Így a 20 km-es dombos futásom 400 m emelkedővel 24 km-t taksál síkon, és már azt is értem, miért követeli a szervezetem már az 5. km körül az első frissítést, és muszáj 4 km-ként gélezni.
Apropó gél, eddig hű voltam a GU-hoz, mert szeretem az ízét, a koffeines változatait, de feleslegesnek tartom a belerakott aminosavakat. Rendeltem most egy csomag High5 gélt kipróbálásra, ezt jónak és olcsónak írják, és életemben először most sókapszulát is, mert beláttam, hogy a gélekkel és némi izóval bevitt nátrium a töredéke annak, amire amúgy szükségem van egy többórás edzés alatt. Egy világ nyílik ki előttem azzal, ahogy elkezdtem beleásni magam a maratonra edzés mikéntjébe, a Pulzus podcastet is hallgatom időnként, sokat lehet belőle tanulni. Kell majd idővel patent frissítés tervet is írni, mikor milyen gél, mennyi sókapszula, és azt is fejbe kell vésni, milyen gyakran lesz frissítés a szervezők részéről, hogy be tudjam osztani a saját kajám, vizem.
Császárnő vagy, Orsi, annyira menő a futásod! Igen, lehet, hogy uncsi, hogy mindig ezen akadok fenn, de még várhatóan el fogom ismételni párszor. (Uitt, imádom olvasni, amikor a futásról mesélsz.)
VálaszTörlésUi. Köszi a podcastajánlót, akkor én most rá is vetem magam "a térd leggyakoribb sérülései" c. epizódjukra. :'D
Nem uncsi, nagyon kedves, hogy szurkolsz nekem a partvonalról, én is neked a 10-eshez :)
VálaszTörlés