Dicsőséges és dicstelen pillanataink

-

Összességében sokkal jobban viselték a gyerekek az utazást, mint azt félelmemben előrevetítettem. Amikor reggel ébresztettem Andót és a férjem, a gyerek pillanat alatt felpattant az ágyból, és ragyogva közölte velem, hogy hurrá, megyünk a nagyihoz! Kétszer vonatoztunk, ebből kb. kétszer 45 percet kapott képernyőt is, és ugyan megérte a lelki nyugalmam ez az idő, legközelebb megpróbálom leszerelni spotify-on hallgatható Boribon és BB hangoskönyvekkel, amiket nemrég fedeztem fel.

A repüléstől tartottam a leginkább, hogy szűk helyen a fiam kvázi megbolondul, és Mimi is ordítani fog a fáradságtól, ehhez képest a legdurvább az volt, hogy Andó az ülésében felállva felkapcsolta a fejünk feletti lámpát és kicsit megcsócsálta a biztonsági övet - jó, ez fúj, de lássuk az összképet -, Mimi meg a mellettem ülő fiú pólóját tépkedte időnként. Andó a repülés után látványosan elfáradt, a repülőtéri buszon pedig el is aludt. Ilyenkor, ha nagy ritkán alszik napközben, kvázi ébreszthetetlen. Az Astoria-Deák távolság alig volt elég, hogy magához térjen. A fehérvári vonaton magamra nem jellemzően beszélgetésbe elegyedtem egy idősebb pasival, aki a gyerekek korát firtatva fordult hozzám. Kiderült, hogy 30+ évig élt Svédországban, tök jót beszélgettünk gyerekekről, (ő) unokáról, külföldön élésről. 

Az alvásokkal még küzdünk. Miminek kellett két nap helyrerázódni, igaz, azóta volt olyan hajnal is, hogy másfél óráig ébren volt, Andó meg annyit van kint, hogy estére nyűgösre fárad, előbb kellene altatni. Csak akkor meg reggel fél héttől fent kukorékol. Aludt már kétszer délben is, lehet erre kellene visszaállni, amíg itt vagyunk. A kertben rohangálást továbbra is nagyon éli, tegnapelőtt nemcsak meglocsolta a nagyi virágait, hanem meg is trágyázta… Szerencsére csak egyszer fordult elő, nem akarom, hogy vadember legyen belőle. 

Mielőtt hazautaztunk volna, már azon voltam, hogy beszélek a védőnővel, amiért Mimit látványosan nem hozta lázba se semmilyen püré, se falatka. Utóbbi még valamivel jobban érdekelte, de nem tudta mit kezdjen a falattal a szájában, hát kiköpte. Itthon meg vagy az üveges bébiétel finomabb, mint az én kutyulmányom, vagy a csillagok együttállása más, mindenesetre egészen jól eszik, remélem megmarad ez a tendencia. Közben kibújt az első foga, és szeparálni is kezdett. 
C. azzal indított útnak, hogy don’t go full pig, ezt nagyjából jól tudom eddig tartani, nem ettem magam rosszullétig, még ha tele is finomságokkal a spájz, és szorgosan gyűjtöm a kilométereket a futópályán. Az újrakezdés egészen alázatra tanít, megélni azt, hogy egy roncsnak érzett testben lassú és küzdelmes a futás. Mondjuk a 30 fok nem könnyíti meg a dolgom.


Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Elborítanak a teendők

-
ahelyett viszont, hogy a lovak közé csapnék, leülök írogatni. Tervben volt a gyerek (A.) meglevegőztetése direkt a vásárlásból hazafele jövet egy játszótéren, de annyira kellett pisilnem (mint mostanában amúgy is mindig), hogy gondoltam, előbb hazaugrunk, megeszik egy joghurtot, amiért már nagyon fájt a szíve, és onnan vesszük az irányt egy másik játszó irányába. Persze itthon már semmi húzásom nem volt újra öltözködni, és kivinni, ennek este meglesz a böjtje. És azóta sem pisiltem.  A férjem (C.) tegnap elutazott egy hétre biciklizni Madeirára, két saroknyira szállt meg Funchalban attól a helytől, ahol anno mi is nyaraltunk pár éve, mondta is, hogy furcsa megint ott lenni a környéken. A lelkemre kötötte, hogy tartsam bent a babát, amíg visszajön. Tekintve, hogy senkit sem tudok megkérni, hogy figyeljen A.-ra, ha mégis szülnöm kellene, plusz ez most még jócskán koraszülés lenne, irtó nagy szívás lenne, ha korábban érkezne a baba. Éjjel egyébként azt álmodtam, hogy elvetéltem, borza...
További információk

Mimiről

-
Kép
Furcsa nekem egy betűvel utalni a szeretteimre, úgyhogy kapnak alternatív nevet a férjemet kivéve. A kisfiam egyébként saját magát nevezte el Andónak, őt szoktuk mi is így hívni. Megpróbálok Mimiről a saját jogán írni, és nem csak összehasonlításban, de hát csak két gyereknyi tapasztalatom van. A születése előtt többször felmerült bennem, hogy fogom-e annyira szeretni, mint Andót. Hülyeség, de nem csak az én fejemben fordul meg, hogy lesz-e az új gyerek számára elég hely az ember szívében. Lett, rögtön miután kipottyant belőlem, ennél még Andóval is hosszabb összeszokásra volt szükséges.  Sokkal simábban indult a kapcsolatunk azáltal, hogy tudtam szoptatni kezdettől fogva. A rutin is adott magabiztosságot, hogy melyik végénél kell megfogni egy gyereket, összességében pedig türelmesebb vagyok vele, mint első gyerekes anyukaként voltam a bátyjával. Furcsa, hogy már pár hetes babaként is lehet néhány személyiségjegyet sejteni. A férjem megfogalmazásában Andón már korán lehetett látni,...
További információk

Mindig eldöntöm, hogy

-
 most már tényleg írok, csak úgy, a magam kedvére, a gondolataim rendszerezésére, aztán meggondolom magam, mert attól félek, hogy modoros lesz. Rég volt, hogy igényes szöveget kellett írni osztályozásra, és hiába olvasok sokat, azt hiszem, nekem már csak ilyen modoros stílusom van. Közeleg a blogvember, és talán sikerülhet napi egy szösszenetet összehozni, érdekes lenne később visszaolvasni, hogy teltek a szülés előtti hetek.  Most egyébként azért kapartam elő ezt az üres felületet, mert le akartam írni, ahogy hirtelen felindulásból összeállítottam néhány dalból egy playlistet, amire szeretnék majd vajúdni - ha már a hypnobirthinges könyvben is írnak erről, mint opcióról -, és a kisszéken kuporogva a fürdőben elkezdtem közben sírni, mert máris jöttek a képzettársítások. Persze simán lehet, hogy az akut helyzetben majd a fenébe kívánom az egész playlistet és fájdalomcsillapítót követelek.
További információk