Tegnap rendezték a New York maratont, és ma láttam egy rövid interjút egy résztvevővel, aki a most 34 hetes terhessége alatti 7. maratont abszolválta, amúgy már a 41. vagy mennyi maratonnál jár, de ki számolja, és még így bőven négy óra alatt futotta. Jó, hát két hete a Chicago maratonon kicsit gyorsabb volt, mert azóta még terhesebb lett, és a New York-i terep is nehezebb. 38 éves amúgy, ez az első várandóssága. Láttam egy 7. hónapos posztpartumos anyukát is, aki megállt puszit cuppantani a baba arcára a drukkerek között, aztán tovább futott, igaz, ő is az eddigi leglassabbat, 3:54-gyel, vagy valami ilyesmi. Azt mondjuk nem tudom, hogy a szervezetében levő relaxintól hogy nem hullott atomjaira a nő, meg biztos jókora edzettséget hoz magával terhesség előttről, de akkor is. Nagyon kemények ezek a nők, le a kalappal előttük.
A legelső terhességem, ami 6 hetesen vetéléssel végződött, belém rakta a frászt, hogy talán a futás volt az okozója, mert májusban futottam párás melegben, és attól tartottam, hogy túlfűtöttem a belsőm. A nőgyógyász próbált megnyugtatni, hogy a futásnak nincs köze a dologhoz, így a következő várandósságaim alatt futottam tovább, Andóval végül akkor kellett abbahagyni, amikor nagyon fájt már a szeméremcsontom, Mimivel meg sokszor keményedett a hasam a rázkódástól az 5. hónap táján. Másképp vagyunk összerakva.
A svéd abszolút nyertes befutó fiú előtt meg szerintem mindenki meghajol, aki az első maratonját futotta ever, milyen menő :)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése