Tegnap volt három hetes a csonttörésem, néha még rugózok azon, hogy mi lett volna, ha nem ér baleset, bár tudom, hogy semmi értelme, de ez még kanyarban sincs ahhoz a mindf.ckhoz képest, amit C. vetett fel pár napja. Eszébe jutott ugyanis, hogy mi lett volna, ha 2011-ben, amikor a bitcoin megjelent a piacon, vett volna 100 euróért, mint ahogy annak idején gondolkodott is rajta. De akkor kezdte a tanulmányait Németországban, és 100 euró még jelentős összeg volt egy szegény diáknak, a bitcoinban meg mégis ki hitt? Ha mégis befektetett volna ennyi pénzt, mára 33 millió euót fialt volna az AI szerint, 48 millióért tudta volna eladni, amikor a bitcoin a csúcson volt. Ennek kapcsán elképzeltük, mennyire más lenne az életünk, ha 2011-ben mégsem sajnál rá 100 eurót. Kezdve attól, hogy vajon feleségül vett-e volna, hol telepedtünk volna le (szerinte Spanyolországban, tuti nem maradunk Németországban), hány gyereket vállaltunk volna (többet, mint kettő talán), és mivel ütnénk el az időnket, ami hasznos, de nem kell idő előtt feldobni a bakancsot a túlzott stressztől.
És akkor itt hagyjuk is abba, mert annyira felesleges a képzelet ingoványos talaján tévelyegni. Azért mondjuk haragszom magamra, hogy nem fektettem be már évekkel ezelőtt.
Nagyon fura napunk volt, alig múlt este hét óra, a gyerekek alszanak már, szinte nem tudok magammal mit kezdeni. A kisnyuszi megint hatkor kelt, délben hiába altattam, nem adta be a derekát, és valamiért Mimit sem tudtam letenni többszöri próbálkozásra sem. Nem hinném, hogy az óraátállítás kavarta meg őket, Andót legalábbis tutira nem, mert szinte egész héten korán kelt. Lehet tippelni, hogy holnap hánytól kukorékolnak.
Nagyon gyorsan letekertem péntek óta Az orákulum éjszakáját, és kicsit megkönnyebbültem, hogy akkor én mégis szeretem Paul Austert, a New York trilógia ugyanis nagyon elbizonytalanított. A végső dolgok országában és a Timbuktu előtte jó olvasmányélmény volt, de ha egy könyvet mindenki más dicsőít rajtam kívül, akkor felmerül bennem, hogy talán én vagyok hozzá kevés és buta. Megdöbbentem viszont azon, hogy Auster két éve meghalt, valahogy nem rémlett a halála, meg azon is, hogy az egyik mellékszereplője kicsit hasonlít a drogfüggó fiára, aki néhány éve adagolta túl magát. És erre rímel a könyv egyik gondolata, amin vitatkozik két szereplő, miszerint a leírt szó önmagát váltja valósággá (a könyv 2003-ben jött ki, a fia 2022-ben halt meg, nem ihlethette a sztorit).
Megjegyzések
Megjegyzés küldése