Továbbra is vad vásárlásokba' vagyok, lőttem magamnak vinteden egy vadiúj, gyönyörű vaníliasárga levi's pulcsit, meg vettem magamnak egy farmert, mert az egyik sokat hordott világos farmerem annyira pecsétes a játszózásoktól és még ki tudja, mitől, hogy lassan már csak itthonra merem felvenni. C.-nak rendeltem pár hete egy pihe-puha patagonia felsőt, hasonlót ahhoz, amit tőle kaptam karácsonyra, erre nem kicsi rá? Ez persze úgy derült ki, hogy egyik nap vicceskedve megjegyezte, hogy bezzeg neki senki nem ajándékoz meleg felsőket, azt hittem ez utalás a csomagra, amit sejtésem szerint felfedezett a ruháim között, ezért sokatmondóan vigyorogtam rá. Nem vette észre a csomagot (férfiak! pedig kibökte a szemét), de legalább elárultam magam. Végülis visszaküldtem a pulcsiját, és most törhetem a fejem egy újabb ajándékon.
Napok óta nem dugtam ki az orrom a lakásból, maximum a kertbe vittem ki a lurkókat pár napja, el is felejtettem, hogy leginkább a mellizmaim és tenyerem fájnak a mankózástól, és nagyon megerőltető, rendesen tachykard lettem ettől a néhány saroktól. A patikusnak meg kellett rendelnie az új 50 darabos vérhigító csomagot, megpróbálom C.-t rávenni, hogy hozza el nekem délután.
Meghívtam ma magam egy kávéra és sütire a nagy kirándulás után levezetésképpen. Viszont megint megállás nélkül tömöm magam napok óta, némi magamba nézés után sikerült rájönnöm, hogy a nagy szabadság keretek nélkül vezet frusztrációhoz, csakúgy, mint a Mimivel való terhességem idején. Nagyon erőt kell vennem magamon, hogy vigyek rendszert a napjaimba, anélkül, hogy túl akarnék mindent kontrollálni, ne csapódjak egyik végletből a másikba. Kellenek nagyobb célok apróbbakra lebontva, írásos formában, és legalább néhány feladat minden napra.
Erősen gondolkodom azon is, hogy futóedzőhöz fordulok, ha lejárt a 6 hét. Történetesen követem az egyik erdélyi ismerősöm (G. huszonsok évvel ezelőtt udvarolt nekem) volt feleségét threadsen, aki többek közt futó-és úszóedző, elképesztő a lány, iszonyú inspiráló a mozgásával. Pont posztolta pár napja, hogy van üresedése, írok neki, aztán meglátjuk, lesz-e együttműködés. Vagy ezt a pénzt inkább pszichológusra költsem, hogy segítsen rendet tenni a fejemben, hogy ne zabáljam magam kövérre.
Bejelentkeztem újra a fancy fodrászhoz jövő szerdára, és a héten elvisszük a gyerekeket hajat vágatni. Andó első hajvágásánál eltettünk pár tincset, és most is ez a terv, hogy Mimiéből elmentünk egy kicsit.
Tele van az internet azzal, hogy Palvin Barbi hat héttel a szülés után visszatért a VS kifutójára, amiről mindenki mást gondol. Legszebben számomra lustalány fogalmazta meg az élni és élni hagyni elve alapján, hogy mindenki azt tegye, amit jónak lát, de ne legyen mérce az, amit Barbi csinál, és láttam egy kis interjúrészletet, amiben Barbi elmeséli, hogy sok segítséget kapott a szüleitől a szülés után, de természetesen nehéz az anyaság. Olvastam olyan rosszindulatú véleményt is, hogy szülés után biztos azonnal kezdte a glp-1 szurikat beadni magának. Én biztosan nem bírtam volna szalmaszálat keresztbe tenni hat héttel posztpartum. Épp csak nagyjából kezdtünk belejönni a szoptatásba és letenni a háromóránkénti fejést, ami egy rémálom volt, borzalmasan éreztem magam, izzadtam és viszkettem, és kövér voltam.
Nemrég említette a főorvosom, hogy a munkatársam, aki sokat jelentett beteget az utóbbi időben, végül azonnal hatállyal felmondott október elején. Nem tudni, pontosan miért, privát vagy munkahelyi okai voltak-e, a képzését is félbehagyta. Sajnálom, mert jó fej lány volt, és titokban remélem, nem amiatt történt, mert nem jött ki a másik főorvossal, akihez én fogok nemsokára rotálni.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése