Most már tényleg a minimumra szorítkozom a tevékenységeimet illetően, mert a hét elején sikerült annyira megfáznom, hogy arcüreggyulladás lett belőle. Nem tett jót a leizzadt pólóban ücsörgés a finom kávé és süti felett. Le akartam adni a klinikán a betegigazolást, meg lefixálni a röntgenkontroll időpontját, de nincs kedvem így kimozdulni. Rendeltem 2027-es naptárakat a gyerekek fotóival a nagyszülőknek, amiket terveim szerint ma hoztam volna el a Rossmannból, de ezt is holnapra toltam. Szintúgy a gyerekek hajvágását jövő hétre. C., nem viccelek, szorong azon, hogy Miminek fiúsan vágják le a haját. Meg amúgy is sokat hallgattam tőle, hogy Mimire ne adjam Andó kinőtt ruháit, amikor közösségbe megy, mert rosszul veszi ki magát, és megítélnek érte az emberek. Szerintem túlreagálja, nem szakadt és koszos ruhákba öltöztetem, az meg hogy nem minden pink a gyereken, engem nem zavar. Amúgy vannak saját ruhái is, nem csak megörököltek, de ezek szerint C. nem elégedett a felhozatallal, és egyik este egy szatyor ruhával tért haza, három szettet hozott Miminek, kettőt meg Andónak. 

Éjjel arra ébredtem, hogy kivágódott a gyerekszoba ajtaja, a kisnyuszi pedig már surrant is be hozzánk. Visszaküldtem a takarójáért, aztán bevackolta magát közém és C. közé, engem a gyerekek olyan szorosan fogtak közre, hogy nem igazán tudtam mozogni, mégis örültem a közelségüknek, négyesben szerintem még soha nem aludtunk. Reggel kiderült, hogy azért jött át, mert beverte az orrát az ágya létrájába, ezért nálunk keresett vigasztalást, awww. A negyed hetes ébresztőkor már nem voltam annyira lelkes. A férjem az egészből semmit nem vett észre, csodálkozva kérdezte tőlem reggel, hogy mit keres az ágyunkban a kisautós takaró. 

Mimi nem csak az arcát és a lábát szereti krémezni, amit tőlem lesett el, hanem határozottan kiáll amellett, hogy mit szeretne felvenni. Van egy alig két éves tinim.

Befejeztem A felhúzhatós lányt, és exkuzálom magam az elhamarkodott véleményemért. A könyv felétől nagyon tetszett, izgalmas, krimiszerű sci-fi egy elborzasztó jövőből. Bár még nem jártam Thaiföldön, és amúgy nem is tervezem, ha mégis eljutok egyszer, majd a könyv által kreált szemüvegen fogom nézni kicsit, az tuti. 

Megjegyzések