Hullámvölgyekkel tarkítottak a napjaim, mondjuk kinek nem. Arra például szuper volt ébredni a névnapomon, hogy Matolcsy előzetesben van, de többször beleszaladtam abba a szívfájdító képbe social medián, ami a gyerekkocsiban meghalt ukrán kislányt ábrázolja, amire szavaim sincsenek.

Anya ma elutazott Erdélybe, ha a kisnyuszik hazaérnek, felhívjuk a nagynénémet boldog születésnapot kívánni, ő is ma ünnepel. Elvonszoltam magam varratszedésre, de a dokim nem akarta kiszedni őket, mert szerinte még nem gyógyultak össze a sebszélek teljesen. Igazolást meg csak jövő csütörtökig adott, érzésem szerint így biztosítva, hogy visszamenjek varratszedésre, meg nem akart egyszerre 3,5 hétre kiírni. Folyamatos lelkiismereti válságban vagyok egyébként, hogy mikor kellene visszatérnem a munkahelyemre. Az operatőr azt mondta, hogy két-három hétig pihentessem a lábam, de utána attól függően, hogy mit dolgozom, akár visszhamehetek. Elmondtam neki, hogy kollégák vagyunk, és orvosként nem ülhetek egész nap feltett lábbal, és hát ő mondta, hogy 6 hétig nem terhelhetem a törést semennyire. Mégis zavar, hogy rám van bízva, meddig maradok itthon vele, mert nagyjából funkcionálok, de mankóval azért kínlódás lenne dolgozni, nem szívesen vizitelnék meg vizsgálnék beteget, lógatni sem lehet napi hat órában a lábam. És tutira nem vennék figyelembe, hogy így jóval lassabb lennék, kimaxolnák a betegeim számát. Olvasom ezt a könyvet, szó van benne a kognitív disszonanciáról is (ezt időnként természetesen Gajdics Ottó hangján hallom), és úgy érzem, nekem is van némi KD-ám a helyzettel kapcsolatban. Őszintén kétlem, hogy más munkatársam visszatérne idő előtt csak mert ez ideális a munkaadónak. Hivatalosan a hat hét november 17-én telik le az operációtól számítva, terveim szerint 16.-tól mennék vissza osztályra, de még forgatom magamban ezt a dolgot, meg röntgenkontroll is kell a hatodik hét vége felé. 

Hazafele a vilimegállóból az ovi mellett jöttem el, és Mimi kiszúrt az ablakban, integetett, remélem, nem sírta el magát attól, hogy nem hoztam el. Nem is tudnám nagyon, mert nem tudom felvenni, hazasétálni meg iszonyú sokáig tartana, és a napirendjét sem szeretném szétzilálni. 

Beszéltem az edzőlánnyal, november közepétől kezdek edzeni a terve alapján, és ahogy mondta, valóban nulláról kell kezdeni, március elejére időzítve az első félmaraton versenyt.