Többek közt azt is szeretem a munkahelyemen, hogy bár viselek órát és két gyűrűt, eddig nem szólt egy Hygienetante sem, hogy ezzel a betegek életére török. Amikor a düsseldorfi munkahelyemen hospitáltam, és csatlakoztam az onkó vizithez, a higiénés nővér rám pirított, hogy azonnal vegyem le az órám. Ugyan külsősként hozzá sem érhettem volna a betegekhez, de muszáj volt a fontosságát fitogtatnia. Odáig nem merészkedtem, hogy kilakkozom a körmeimet, igaz, időm sincs rá. De talán majd valamikor valamilyen visszafogott színre. 

Ha reggel neccesen érek be, olyan is van, hogy csak a köpenyemet veszem föl a civil ruhámra, ilyesmi teljességgel elképzelhetetlen sok helyen. 

Pénteken meg több, mint egy órán keresztül próbáltam rávenni három piócát, hogy az izületi gyulladásos betegem kezére adott pontokon szívják rá magukat. Szerencsére az undorom elég hamar elmúlt, de az is segített, hogy a beteg gyerekkorában piócákat gyűjtött a patakban, így minden probléma nélkül segédkezett a hosszas folyamatban.