A drámafaktor az apósom legfiatalabb testvérét érinti, Tía L-t, akinek R. fia Ausztráliába költözött. Néhány hete a semmiből, mint ahogy az lenni szokott, kiderült egy áttétes hasnyálmirigyrák nála, hát bazdmeg. Apósom legutolsó ittléte alatt meghalt egy barátja és az anyukája, akinek a temetésére pár nap híján nem ért oda. Most kérdéses, hogy a testvérével találkozik-e még. Felesleges ecsetelnem, mennyire lesújtott mindenkit a hír, utálatos ez a fajta rák. Melyik nem az mondjuk. A múbalhé Joey után szabadon pedig egy másik testvére reakciója, aki miután kinyaralta magát Egyiptomban és Rómában, passzív-agresszíven követeli apósomtól, hogy szakítsa meg a "vakációját" nálunk és utazzon haza L-nek segíteni. Mit segíteni, ez a kérdés, Tía R. kijelentette, hogy egyáltalán nem hat hónapja van vissza a húguknak, hanem 2,5, ezt ő meg tudja állapítani a nővéri hivatása alapján. A férjem szerint ez a fajta nyomasztásos, lelkiismeret furdalást keltő kommunikáció a szokás a családjában, apósom pedig, aki sosem tanult meg határokat húzni, tipródik, hogy mit csináljon. Nekem nyilván rosszul jönne, ha após most felülne a repülőre, mert nincs, akit Mimi két hét múlva beszoktassa a bölcsibe. Eleve úgy számoltam, hogy ez após feladata lesz, mert anno Andóval úgy gondoltam, négy hét biztos elég lesz, ebből kettőt én, kettőt anya vállalt, hát az semmire nem volt elég, szeptember végén ott voltunk, ahol elkezdtük, és após szoktatta további két hónapig. Így most eleve pesszimistán indultam neki, három hónapot szánva Mimikének, de lehet, hogy ha gond nélkül bent tud maradni a bölcsiben, akkor J. előbb hazautazik.
R. Ausztráliát és a feleségét hátrahagyva hazarepült a családjához. De hát kurva rák, tényleg, Tía L. az egyik kedvenc rokonom a férjem ágáról.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése