A június eddig: tegnap megtudtam, hogy a velem együtt kezdő líbiai fiút elküldik hó végével, mert nincsenek vele megelégedve. Anesztesként biztos fog találni állást, de méltatlannak találom, hogy nem türelmesebbek vele, a hat hónap próbaidőt igazán megvárhatnák. Szerencsétlen egy másik tartományból költözött ide egyedül, a három gyereke és a felesége a szünidő beköszöntével jönnének utána, hát most fogalmam sincs, ki költözik hova. Nagyon sajnálom szegényt, és kicsit befelé is majrézok, hogy velem kapcsolatban milyen értékelés fogalmazódott meg. Délután meg anya mesélte, hogy a húgom megint kórházba került. Este nyilván esélyem sem volt békésen elaludni, előtte vasárnap éjjel virrasztottam Mimikével, ettél a két éjjeltől mára frankón mosott rongynak éreztem magam.
Ma háromnegyed egykor épp nekiálltam volna epikrízist írni, amikor telefonáltak az oviból, hogy mihamarabb hozzam el Andót, mert nagyon nyugtalan napja van, és csak ketten vannak a csoportra óvónők. 20 perccel később értem oda, a játékból kivéve, vagy igazából nem tudom, mi triggerelte, de olyan ordas üvöltésbe, csapkodásba kezdett, amilyet nem láttam tőle mióta két évesen megpróbáltam beszoktatni a dadushoz. Iszonyú volt minden túlzás nélkül. Azonnal átvettem az óvónőtől, de nagyon nehezen tudott lehiggadni, és később is voltak kitörései. Bevezettük az öt perc babaidőt, amikor babaként bánunk vele, hogy legyen kerete a regressziónak, mostanra rendesen kéri is, és valóban kisimul utána, de akut rohamban nem tudom ezt a trükköt elővenni.
C. napi 12 órát dolgozik még 3 hétig, bár így is erején felül segít, ahol tud.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése