Készülnöm kellene a holnapi előadásomra, ehelyett természetesen mást csinálok. Hülye vagyok, mert önként beírtam magam erre a hétfői előadásra, pedig már pénteken is tartok egyet. Nyomaszt kicsit az előttem álló hét, mert elég sűrű lesz: hétfő és péntek az előadások miatt túlórás, csütörtök szintén, mert aznap van a schmerzkonferenz, amikor összeülünk a pszichológusokkal és a gyógytornászokkal, hogy referáljunk egymásnak a közösen kezelt betegekről. Néhány éve hozták be azt a szabályt, hogy hat órát meghaladó munka esetén kötelező a fél órás (ebéd)szünet, kilenc óra eseten újabb negyed órás szünet. Én azért utálom ezt a szabályt, mert pont napi hat órában dolgozom, ha viszont akár egy perccel is később csekkolok ki, akkor automatikusan indul az ebédszünetem, vagyis kvázi fél órával tovább kell maradnom, ha tudom, hogy túlórázom, különben mínusz perceket generálok. Szerdán pedig utazom a klinikát bemutató napra, komolyan, a hátam közepére sem kívánom, hét előtt el kell itthonról indulnom és később is érek majd haza, mint amúgy innen a kórházból, pedig tuti, hogy nem maradok a program végéig. Csütörtöktől telefonos ügyeletem van vasárnap reggelig, szombaton pedig ügyelek. Pénteken rövid konzim lesz a pszichiáter lánnyal a gyógyszerbeállítás miatt, csütörtökön ergoterápia a kisnyuszival. Ja, és mivel három betegem maradt szombatra, sanszos, hogy a héten minden nap lesz betegfelvételem, ami egy legalább két órás program per beteg. Majd csak valahogy túlélem, igaz? 

De hogy jót is mondjak: egész jó hosszút futottam ma, pedig nyögvenyelősen indult - arról nem beszélve, hogy a nap eleve hatkor indult mind a két gyerekkel, pedig előző este kilenckor imádkoztam őket ágyba -, nagyon párás volt eső után, futás közben fotóztam egy csomót, utána fagyiztunk családilag, majd elvittem a lurkókat a játszóra, ahol egyedül voltunk, nagyon idilli volt. Mimi tapog fel-alá, krétázik, körhintán pörgetteti magát a bátyjával, míg Andóval komoly beszélgetéseket folytatunk. Még sok ilyen napot. 

Meg vettem ma egy új Markovics Botond könyvet, az Eldobható testeket, mert transzhumanizmus címkével kell olvasnom egy sci-fis kihívásra, mert mostanában nagyon tudatosan nem költöttem sokat. Két hét múlva meg meglátogatjuk a férjem rokonait, az anyukája itt van egy hónapja lassan a nagyira vigyázni, akinek nemsokára pacemakert cserélnek, ha minden igaz. 

Ezek a képek kb. mind ugyanolyanok, de nem tudom megunni ezt a terepet, annyira zöld, nagyon szeretek itt futni: