elengedés

Mennem kellett volna ma a futóversenyre, de 20 perccel indulás előtt úgy éreztem, meghalok, ha  nekem most tényleg fel kell öltözni, felülni a biciklire, eltekerni a színhelyre, és emberek között teljesíteni. Kis nyűglődés után nem mentem, és még a gondolattal is eljátszottam, hogy kihagyom a hosszú futást teljesen, de nem akartam átmenni linkbe, végül lefutottam a versenytávot hazai pályán. Nyilván lelkiismeret-furdalásom volt, hogy most_helyeken_kellene_lennem_és_nem_ellógni, de beláttam, hogy ez egy hasznos gyakorlata az öngondoskodásnak, és csak néhányszor pillantottam aztán rá az órámra, hogy épp hol tartanék, ha elmentem volna. A héten taper volt, aminek nagyon örültem, kellett egy kis fellélegzés, de jövő héttől ismét emelkedik mindhárom futás hossza. Több versenyre nem jelentkezem a maratonig, nem akarok kiégni, épp elég teljesíteni a tervezett edzéseket. 

Az elmúlt négy napban fokozottan figyeltünk arra, hogy több minőségi idő legyen Andóval töltve. C. elvitte pénteken a dinós múzeumba, ahova egy ideje már ácsingózott, mármint a gyerek, nagyon cuki képeket lőtt őt róla, mármint C. Továbbra is fél 6-kor, 6-kor kel, alig alszik 9 óránál többet, tényleg azt érzem, nem tudom, melyik ujjamat harapjam. Tegnap és ma is energiától kicsattanva kelt, de az a fajta nyugtalan energia volt, amitől folyamatosan körbepattogta a lakást, lehetetlen volt lekötni, így kora reggel sétával indítottunk, hogy ne őrüljünk meg. Tegnap délben pedig egy órás kínlódással C. elaltatta, este még egy körre kivitte biciklizni, és persze 10 óra volt majdnem, mire végre elaludt. De! Ma már 7-kor kelt, azért ez barátibb, mint az egész hét előtte. Próbáltam plüssös szerepjátékban valami választ kicsalni belőle, mi nem tetszik az oviban, amikor annyira túlpörög, de elintézett egy rövid válasszal, nem vagyok sokkal beljebb. 

Hát kíváncsi leszek a következő hét mit hoz.