működött a mentális esőtáncom

Tegnap este pár csepp eső hullott csak, viszont dörgött időnként az ég, végül egy rövidet mertem futni, nehogy belém vágjon valami villám. Ma viszont tényleg elkapott minket az eső amíg túráztunk. A Kisnyuszi nagyon ügyesen végigügette velünk a távot, igaz, időnként elővette a nyafogás, de elég jól el lehetett terelni a figyelmét megmászható sziklákkal, szakállas fákkal, hangyabolyokkal. 

Én viszont nem vagyok elég hippi az esőhöz, nem esett jól ahogy tapadt a nedves vulkáni homok a végtagjaimra, értem volna már haza, de nem nyafoghattam kánont Andóval. A túránk kb. félútig vörös szalagok között vezetett, és szinte biztos vagyok benne, hogy ez annak a versenypályának a jelölése, ahova nem tudtam már jelentkezni, holnap rendezik meg - utólag egyáltalán nem bánom, hogy nem indulok, mert elég trükkös, nehéz terep, nem vagyok biztos benne, hogy bírtam volna az emelkedőket. 

Andó apróság volt még, amikor napapának kezdte hívni apósom, de mostanában rászokott arra, hogy mi abuelonak nevezi, én nagypapámnak. Ugyanígy mi papának hívja C.-t, csak én maradtam anya neki. Itt amúgy nem Orsinak ejtik a nevem, hanem Orcsinak, ami igényelt némi hozzászokást részemről. C. szerint sima s hangot ciki kiejteni, az alsóbb műveletlen néposztályok szokása (nem tudom, ez vajon más spanyol ajkú népre is igaz-e), az s-t/sh-t kategorikusan cs-nek ejtik. Ennek ellentmond, hogy van egy Schneider családnevű rokonuk, akinek a nevét bár kicsit susogósan, de korrektül mondják, nem pedig Csneidernek, nem fair. A gyerekem Csangri-laként hivatkozott a Shangri-la túraösvényre😩

  

                                                         kiszáradt folyómeder, kiégett felhők 

 

                                                                            szakállas fa