Huss, már el is telt

Itt 26-a már nem karácsony, úgyhogy tegnap pontot tettünk az ünnep végére. Nekem ez inkább volt két különlegesebb nap, de nem igazán éreztem a karácsony szellemét, a születésnapom sem éltem meg, pedig azt hittem, a negyvenediken majd átszellemülök vagy legalábbis elszomorodom. Ez kicsit fájt, de inkább elfogadtam, és elűztem a korábbi karácsonyok mentális képeit, csak röviden engedtem be egy-kettőt. 

Nagyon nehéz következetesen karácsonyi csodavárást kreálni a gyerekeknek, bár egyelőre csak Andó érti ugyebár, amikor minden karácsonyt máshol ünneplünk. Én titokban reménykedem, hogy a következőt Fehérváron töltjük anyánál, mindenesetre ezentúl szeretném az adventet jobban tartani, a szentestét és karácsonyt pedig rugalmasan kezelni, mert hiszem, hogy nem csak a rigid forgatókönyv szerinti ünnep lehet szép. Szegény Andót kicsit megkevertük, mert szó volt arról, hogy a Jézuska hozza az ajándékot, aztán kijavítottam magam, hogy az angyal, ahogy Erdélyben mondják, ez nekem jobban is tetszik, a férjem meg teljesen fel van háborodva ezen a badarságon, hogy Jézusból ajándékozót csinálnak, és elkezdte mondogatni, hogy itt Viejito Pascuero hozza majd a meglepiket, aki kvázi egy mikulásforma öregember. Szóval egy egész csapat segített idén leszállítani a szajrét. Chilében a karácsonyra nem csak navidadként utalnak, hanem pascuaként is, amiről normális ember a húsvétra asszociál, de a húsvét az kérem pascua de los conejos, a nyulak ünnepe. A karácsonyi gyümölcskenyér, amiből képtelenül sokat tudok enni, pan de pascua. Tiszta kavarodás. 

24-én Mimi alvása után ajándékoztunk kora délután, utána álltunk neki főzni, Marcelóval nagyon finomat hoztunk össze, én a levesért, ő a főételért volt felelős. Mind a két nap sikerült 11 után kimerészkednem futni, remélem, nem vásárolok be egy melanómát magamnak, amíg itt vagyok. 24-én ráadásul egy kóbor kutya csatlakozott hozzám többször is sétára kényszerítve, mert féltem, hogy beleharap a fenekembe, ha azt hiszi, futok előle. De csak kocogott utánam, egy idő után muszáj volt nekem is újra futni, mert nem akartam soká elmaradni otthonról. 

25-én átmentünk anyósomhoz és C. kisebb öccséhez. C. viccből az adventista szülinapi köszöntőt kezdte énekelni, nem is értettem hirtelen, mi van, aztán következett a hagyományos feliz cumpleanos a boldog szülinapot dallamára, kicsit bekönnyeztem a végére.

Ma meg dolgokat intéztünk, előkészültünk a holnapi utazásra, délután pedig apósom egyik húga, R. és a felesége (akik pont egy éve költöztek Ausztráliába) látogattak el hozzánk. R. feleségével beszéltem németül is, ő meg próbált Andóval németül társalogni, aki csak félig-meddig volt erre vevő.