Furcsa nekem egy betűvel utalni a szeretteimre, úgyhogy kapnak alternatív nevet a férjemet kivéve. A kisfiam egyébként saját magát nevezte el Andónak, őt szoktuk mi is így hívni. Megpróbálok Mimiről a saját jogán írni, és nem csak összehasonlításban, de hát csak két gyereknyi tapasztalatom van. A születése előtt többször felmerült bennem, hogy fogom-e annyira szeretni, mint Andót. Hülyeség, de nem csak az én fejemben fordul meg, hogy lesz-e az új gyerek számára elég hely az ember szívében. Lett, rögtön miután kipottyant belőlem, ennél még Andóval is hosszabb összeszokásra volt szükséges. Sokkal simábban indult a kapcsolatunk azáltal, hogy tudtam szoptatni kezdettől fogva. A rutin is adott magabiztosságot, hogy melyik végénél kell megfogni egy gyereket, összességében pedig türelmesebb vagyok vele, mint első gyerekes anyukaként voltam a bátyjával. Furcsa, hogy már pár hetes babaként is lehet néhány személyiségjegyet sejteni. A férjem megfogalmazásában Andón már korán lehetett látni,...
Szombat este 10 után beküldtük az adóbevallást, amivel megint legördült rólam egy mázsás(nak hitt) teher. Napok óta rosszul aludtam tőle, így mikor este nekiálltunk végigkattintgatni a programban, hogy minden szám stimmel-e, és még három hibaüzenetet találtunk, amiből az egyik egy újabb adószám begépelését igényelte, ami valamelyik kiküldött levelében volt az adóhatóságnak, akkor kicsit leizzadtam, hogy ne már, hol keressem az alvó gyerek mellett a papírt, hagyjatok békén... Szerencsére az íróasztalom fiókjában volt, ahova előzőleg beledobtam, a rendetlenségemben egy apró rendesség. Az adószám meglett, beküldtük, és most várjuk, hogy vágják hozzánk a rengeteg eurót. Átlag 1500-2000 eurót kap vissza az ember, volt már több és kevesebb is, most a költözés és egyéb költségek kapcsán elvileg többet számolt a program, de kíváncsi vagyok, mennyire kekeckednek a fináncok. Azóta is rajtam van egy letaglózó fáradtság, pedig tegnap két és fél órát aludtam Mimivel délelőtt, ma is másfél órát...
Tök érdekes volt megfigyelni, hogy az utolsó nagy utazásunk óta, ami októberben volt, Andó mennyit fejlődött, mennyivel jobban veszi az akadályokat utazás közben. Mondjuk most is megvolt a Bogyó és Babócával való lekötés, a képernyőzést ilyenkor keretek között engedem neki, de általában elmondható, hogy jobban odafigyel a környezetére, kérdez, megjegyzéseket tesz, bevonható, terelhető. Mimi meg szokás szerint benne van minden buliban, bár a fél órás alvásaival nem könnyítette meg az utazást, meg kellett dolgozni minden altatásért. Anya utánunk fél órával landolt, de neki külön transzfer volt intézve, úgyhogy végül is előtte nem sokkal előbb értünk a házához. Voltunk gyereknapon Fehérváron rögtön az érkezésünk után, tavaly is pont akkor voltunk itthon, amikor megrendezték, és most is összefutottam a barátnőmmel és a kisfiával. Voltam fogorvosnál (meg még megyek is), ami az átlagosnál rosszabb élmény volt, mert szájzáram lett napokig, és vagy két hétig fájt még a beavatkozás u...
Ez nem hangzik jól, Orsi. Kitartás, és remélem, minden rendben lesz!
VálaszTörlés(ui. a tegnapi futásodhoz pedig gratulálok, le a kalappal!)
Köszönöm, ma már jobb feltételekkel vágunk neki a napnak, mert az nem 5-kor kezdődött. Előhozza belőlem az állatot a kialvatlanság 😞
Törlés