Spielkreis reloaded

Múlt héten újrakezdődött a játszókör. A kettő legértelmesebb anyuka, köztük az egyik, aki előttem egy héttel szült, sajnos nem jön, úgyhogy maradtam a furákkal. Van egy új anyuka viszont, akinek a kisfia diabéteszes, ő eléggé szimpi. Most láttam közelről, mennyi energiabefektetéssel jár egy két éves cukorháztartását kézben tartani, gyereket etetni, itatni, kajálás után lemérni egy mini mérlegen, mennyi szénhidrátot evett, és eszerint módosítani az inzulint, nagyon kemény. Ő az egyetlen echte német köztünk, amúgy multikulti a csoport, van kubai, török és lengyel anyuka. A csoportvezető említette, hogy a környékünkön van egy winterspielplatz, téli időszakban felállított játszótér azzal a céllal, hogy a hideg miatt kevésbé lemozgatott gyerekek kicsit kitombolhassák magukat. Utánanéztem, 1 km-en belül van az az evangélikus templom, amelyik keddenként rendezi még egy pár hétig. Tegnap megnéztük hármasban. Hülye voltam amúgy, mert megtehettük volna azt az egy megállót busszal és vilivel is, helyette a hideg nedves szélben, sapka nélkül hegynek fel toltam a gyerekkocsit, rajtam a babával. Megizzadtam, és mire odaértünk, éreztem, hogy tutira megfáztam. A játéktér a templomon belül van felállítva, új építésű, modern templom amúgy, nem a szokásos padsorokkal kell elképzelni, ugrálóvárral, legóval, csúszdákkal, van egy sütizős sarok is. Apropó süti, elfeledkeztem magamról, és ettem egy fél tenyérnyi sütit, amiben biztosan volt tejtermék, úgyhogy kezdhetem elölről a diétát, megint számolni a 3-4 hetet, amíg kiürül a szervezetemből az összes tejmolekula. A. jól érezte magát, de irtó hangos volt a hely, rengeteg gyerekkel, nem tudom, hogy emiatt volt-e M. iszonyú nyugtalan este, éjjel 1-ig nem tudtam letenni aludni.

Ki volt írva több helyre, hogy a szülők felelőssége figyelni a gyerekeikre és nem a jelenlevő templomi kisegítőké, persze az én gyerekem egyszer csak meglépett a sínek mellől, amíg szoptattam, és hiába kerestem a szememmel a tömegben, már csak azt hallottam mikrofonba bemondva, hogy egy gyerek keresi az anyukáját, a Kisnyuszi meg a kék pólós kisegítő néni karjaiban ordít, mert pánikol.

C.-nak néhány hete elege lett abból, hogy csak ígérgetem, hogy utánanézek, milyen szimpatikus babysittereket kínál az az oldal, ahol regisztráltam. Húztam-nyúztam, mert nem voltam teljesen biztos, milyen feladatra is kell nekünk egy vadidegen. Sokan ajánlkoznak könnyebb házimunkákra, gyerekszállításra uszodába, suliból, oviból haza, betegápolásra, de ezek nekünk mind nem érdekesek. C. meglátásában ugyanis csak német tanításra és nekem némi szabad idő felszabadításra kell segítség. Érdekes és elkeserítő volt, hogy az öt-hat emberből, akiknek írtunk, csak egy válaszolt. Az ember felteszi magának a kérdést, hogy a külföldisége nem szimpi, esetleg hülyeségeket ír a bemutatkozó levélben, vagy azzal riasztja-e el a potenciális sittereket, hogy németül kell tanítani egy kisgyereket. Nem tudom, a bemutatkozó levelünk egyébként szerintem tök oké volt. Végül válaszolt egy pszichológiát tanuló fiatal lány, mint kiderült amúgy Berlinből származik, itt csak a suli miatt lakik. Megbeszéltük a részleteket, és ma jött először. Nagyon fura, hogy a locsifecsi gyerekem alig-alig beszél, max. egy-két szót suttog, idővel meg elkezdi a német kifejezéseket ismételni. Remélem jót fog neki tenni az az 1:1 figyelem és tanítás, emellett én is kellene naponta beszéljek vele németül valamennyit.