kinyitott a kávéház

amit szombat óta egyre intenzívebben vártam. Pont előtte fogalmazódott meg bennem a gondolat, hogy az addigi öt napot elég jól lehoztuk a Kisnyuszival, és kicsit vállon veregettem magunkat, amikor is szombat hajnalban áttotyogott a szobámba, és kérte, hogy aludjak nála. Ez a legújabb szokása, igazából cukinak találom, hogy nem sírva hív át magához, hanem a kis tappancsait hallom csattogni a földön, ahogy jön értem. Már vettem is a párnám, paplanom, de muszáj volt egy gyors mosdóba menést is beiktatni, és hát ezt rettenetesen zokon vette, dacos ordítozásba kezdett, hogy menjek vissza a szobámba, én pedig hirtelen  azt sem tudtam, melyik világon vagyok, hogyan reagáljak jól, ne zsigerből. A dackorszak egyik megnyilvánulása nála, hogy ha valami nem tetszik, vissza akar menni a helyszínre, ahol szerinte elromlottak a dolgok, és újrajátszani a jelenetet, ebben az esetben a hálóba. Sokszor utánaengedek, amikor nincs tétje, de van, hogy határt kell szabni a követelésének. Reggel háromnegy...

kritikátlanul rosszul alszom, déli pótlás nélkül nem is bírnám. Az, hogy minden pozícióváltásnál megébredek már teljesen rutin, de két napja ehhez hozzájött szerintem indokolatlanul egy mindenre kiterjedő viszketés, leginkább mondjuk a hasam, de a lábam, hátam is vakarom rendesen. Pedig használok testápolót, naponta olajozom a hasam, de arra riadok éjjel, hogy azonnal lekaparnám magamról a bőrt. Reggel ennek megfelelően hulla vagyok és már a reggeli koffeinmentes kávém fölött a déli alvásra vágyom. Hétfő óta fehérliszt-és cukormentes diétán vagyok a vajúdást megkönnyítendő. Ezt a tippet a szülésznőmtől/védőnőmtől kaptam, nem néztem ugyan utána, mennyire támasztják alá kutatások, de ő eléggé up to date-nek tűnt a tudását tekintve, úgyhogy eldöntöttem, ennyit megér a dolog. A datolyás tippet is ismerte (4 héttel szülés előtt napi hat szem datolya elvileg segít a vajúdást lerövidíteni, ami mondjuk pont ellentmond a cukormentességnek, de erre tényleg vannak valid kutatási eredmények). Az e...

ahelyett viszont, hogy a lovak közé csapnék, leülök írogatni. Tervben volt a gyerek (A.) meglevegőztetése direkt a vásárlásból hazafele jövet egy játszótéren, de annyira kellett pisilnem (mint mostanában amúgy is mindig), hogy gondoltam, előbb hazaugrunk, megeszik egy joghurtot, amiért már nagyon fájt a szíve, és onnan vesszük az irányt egy másik játszó irányába. Persze itthon már semmi húzásom nem volt újra öltözködni, és kivinni, ennek este meglesz a böjtje. És azóta sem pisiltem.  A férjem (C.) tegnap elutazott egy hétre biciklizni Madeirára, két saroknyira szállt meg Funchalban attól a helytől, ahol anno mi is nyaraltunk pár éve, mondta is, hogy furcsa megint ott lenni a környéken. A lelkemre kötötte, hogy tartsam bent a babát, amíg visszajön. Tekintve, hogy senkit sem tudok megkérni, hogy figyeljen A.-ra, ha mégis szülnöm kellene, plusz ez most még jócskán koraszülés lenne, irtó nagy szívás lenne, ha korábban érkezne a baba. Éjjel egyébként azt álmodtam, hogy elvetéltem, borza...

 most már tényleg írok, csak úgy, a magam kedvére, a gondolataim rendszerezésére, aztán meggondolom magam, mert attól félek, hogy modoros lesz. Rég volt, hogy igényes szöveget kellett írni osztályozásra, és hiába olvasok sokat, azt hiszem, nekem már csak ilyen modoros stílusom van. Közeleg a blogvember, és talán sikerülhet napi egy szösszenetet összehozni, érdekes lenne később visszaolvasni, hogy teltek a szülés előtti hetek.  Most egyébként azért kapartam elő ezt az üres felületet, mert le akartam írni, ahogy hirtelen felindulásból összeállítottam néhány dalból egy playlistet, amire szeretnék majd vajúdni - ha már a hypnobirthinges könyvben is írnak erről, mint opcióról -, és a kisszéken kuporogva a fürdőben elkezdtem közben sírni, mert máris jöttek a képzettársítások. Persze simán lehet, hogy az akut helyzetben majd a fenébe kívánom az egész playlistet és fájdalomcsillapítót követelek.