A héten történt

Ráírtam a védőnőre megint, mire elküldte a szomszéd nő lánya elérhetőségét. C.-val megkompontáltunk egy udvarias e-mailt, de azóta sem jött rá válasz, eléggé csalódott vagyok. A nemleges válasz is válasz, de nem szeretem, ha semmibe vesznek. Persze lehet ezer dolga a nőnek, szabadságon lehet, stb., de magamban már esélytelennek látom, hogy akár beszéljünk a részletekről. Mindegy, lépjünk tovább. 

Megnéztünk egy másik lakást is, egész tágas, négy szobás, nagy erkéllyel, közös használatú udvarral, ahol a gyerekek rohangálhatnának. Gondolkodunk rajta, de mivel erősen híjával vagyunk a felújításra szánható szabadidőnek, nem hiszem, hogy forszírozni fogjuk. 

A játszókörbe mégiscsak bejelentkezett az az anyuka, aki előttem egy héttel szült, hozza ő is a babáját. Említette, hogy elutasították az egyik oviból a kislányát arra hivatkozva, hogy ő, mármint az anyuka nem dolgozik. Ezen teljesen lehidaltam, mert azt értem, hogy valami alapján az ovinak is szelektálni kell, de azzal elküldeni őket, hogy remélik, egy másik ovi majd fogadja őket erősen megkérdőjelezhető. És ha dolgozni menne a nő, akkor mi lesz? Szorongani kezdtem én is, hogy hogy lesz helyünk, nem történik-e velünk is ilyesmi, de a héten tök váratlanul meghívott egy másik ovi is infóestre. Ez az ovi ún. Elterninitiative, ami azt jelenti, hogy pár éve néhány szülő összefogott, mert megunta, hogy nincs elég ovi/bölcsi a környéken, és alapított egyet. Az ilyen típusú intézményekben számítanak a szülők kisegítő munkájára, van, hogy be kell ugrani gyereket felvigyázni (állítólag nagyon ritkán van rá szükség mondjuk), és van évi kötelező 24 óra, amit ilyen-olyan háztáji munkával kell tölteni, kertészkedéssel, főzéssel, takarítással például. Itt van az utcánkban amúgy tőlünk három sarokra, elég praktikus lenne ide jártani A.-t. Tetszik a program is: hétfőnként kirándulnak, szerdánként iskolai előkészítés folyik, csütörtökön jön külsős zenetanár és klimpíroznak, pénteken meg bemutatják a kedvenc játékukat, ha jól értettem. Gondolom nem minden egyes pénteken, de ki tudja. Nagyon szorítok, hogy miénk legyen az egyik hely a négyből.

Megünnepeltük a férjemet is. Családilag elsétáltunk a tortáért, az ünneplés előtt pedig beküldtem a nappaliba, amíg meglepetésként feldíszítettem a konyhát és beletűzködtem a tüzijátékot meg gyertyákat a tortájába. Tiszta stresszben voltam, mert M. rajtam volt a hordozóban, ami fizikailag némileg korlátoz, mellettem A. énekelte tiszta hangerőből a girando vant (még mindig ezt énekli naponta ezerszer) és zsizsegett, bele akarta dugni az ujját a tortába, én meg akkor jöttem rá, hogy nem tudom a lufikat felfújni, hanem kell hozzá pumpa, felhoztam a pincéből egyet - nem kellett volna, mint utólag kiderült, nem néztem bele rendesen a lufi csomagolásába, volt mellékelve kis papírcsövecske a felfújáshoz. A happy birthday girland sem összefűzve jött, hanem nekem kellett a hiperaktív gyerek mellett egyenként felfűzni, kicsit anyáztam halkan míg végre felragasztottam a falra. Aztán betettem egy feliz cumpleañost spotifyról és behívtam C.-t. Kicsit elpityeredtem, C. nem értette, miért hatódom meg ennyire. A torta finom volt, persze, hogy ettem belőle... A. azóta ajándékozósat játszik (nemrég kezdett szerepjátékozni).