Hol is tartottam

Néhány órával azután, hogy megtaláltam azt a tetves igazolást elkezdődtek a fájásaim, amik este 11-re rendszereződtek. Így ment ez két órán keresztül, szorgosan átlélegeztem a kontrakciókat, hallgattam a vajúdós playlistemet, közben véglegesítettem a kórházi csomagom, megbontottam a szülésre bekészített nasicsomagot, és elküldtem C.-t még pihenni, mert ő az elmúlt napokban folyamatosan 12 órázott, hulla fáradt volt. Elképesztőnek tűnt, hogy tényleg beindulhat a szülés csupán attól, hogy lekerült rólam a stressz a papírral, de korán örültem, mert éjjel 1-re ritkultak a fájások, magzatvíz még sehol sem volt, és miután annyit olvastam arról, milyen fontos meghitt, kellemes környezetben vajúdni és szülni, úgy döntöttem, addig maradok otthon, amíg biztosan nem érzem, hogy most már spurizni kell a kórházba. Másnap délutánig jöttek-mentek a kontrakciók újabb rendszereződés nélkül, annyi újdonság volt, hogy éjjel valamikor megrepedt a magzatburok egy pici helyen, időnként szivárgott egy kis magzatvíz, a baba viszont mozgott, úgyhogy nem izgultam. Idővel nyűgös lettem, hogy nem halad a dolog, nyilván sütizni sem jutottunk el, nem volt már prioritás. Végül délután bevonultunk a kórházba, mert nem láttam okát tovább húzni az orvosi vizsgálatot, és hát előbb-utóbb szerettem volna szülni is kontrollált körülmények között. C.-t hazaküldték, engem meg fel az osztályra azzal az elgondolással, hogy ha másnapig nem indulnak be a dolgok spontán, akkor indítják a szülést, pont, ahogy 6-ára be volt tervezve. Éjjel fél tizenkettőtől tempóváltás volt, erős és rendszeres fájásaim lettek, riadóztattam C.-t, hogy azonnal induljon, és egy órán belül eljutottam oda, hogy kértem paracetamol-buscopan koktélt a szülőszobán, mert már lélegezni sem tudtam a tanultak szerint, kapkodtam a levegőt és éreztem, hogy ezt nem fogom sokáig kibírni. Alig került rám az infúzió, jöttek a tolófájások - nekem az érzet újdonság volt, mert az előző szülésnél az epidurál miatt abszolút kimaradtak, de tényleg nem lehet semmi mással összetéveszteni, felesleges volt félnem, hogy majd nem veszem észre, hogy ez már a kitolási szakasz. Csak az volt szar, hogy C. még nem jött meg, a szülésznő is magamra hagyott, és hát azt hittem egy ágyúgolyó akar szétfeszíteni, és amúgy is tüzet gyújtottak alattam. Úgy ordítottam, mint egy ősállat, nem tudtam, hogy ilyen hangokat ki tudok adni, utólag bármikor eszembe jutott, nevetnem kellett, de akkor ott fogalmam sem volt, meddig fog tartani, és hogy tényleg kibírom-e, pánikoltam rendesen. A szülésznő szerencsére gyorsan befutott és pár nyomás után fel is fogta a kislányomat, rápattintotta a mellkasomra, onnantól béke volt. Összesen másfél óra vajúdás után született meg, valóban jóval gyorsabb lefolyással, mint az első szülésre általában jellemző.

C. 20-25 perc késéssel futott be. Annyit osztottunk-szoroztunk, átgondoltuk melyik nagyszülőt mozgósítsuk, mégis egyedül szültem, hát ez ilyen.

M. pedig azzal, hogy Mikuláskor született, osztozik kicsit az anyja sorsában, én ugyanis karácsonyi gyerek vagyok. Legalább könnyen megjegyezhető a dátum, kicsikém, és köszönöm, hogy megspóroltad nekünk a fránya indítást.